Mi van, ha...?
Ajánlott zene: Simple Plan - What if
Amikor Liza felriadt a Camitól kapott SMS hangjára
leginkább a pokolban kívánta viszontlátni a lányt, de aztán végül hatalmas
sóhaj kíséretében felhívta barátnőjét, aki elregélte neki a rövid sztoriját.
Közben persze az addig Liza mellett alvó Cris is felébredt, mi több, fel
is ült az ágyban.
– Na, mi az? – kérdezte „jó reggelt csókot” lopva barátnőjétől,
aki bár már több hónapja nézegethette kedvére a portugál focista felsőtestét, a
látvány még mindig belefagyasztotta a szót.
Liza az ágy mellett levő fotelban heverő pólóért nyúlt,
hogy hozzávágja az önelégülten vigyorgó Ronaldóhoz.
– Vedd fel, és ne röhögj! – morgott a kapuslány, majd
miután hosszabb időre el tudta szakítani tekintetét a fiú felsőtestétől –
amelyet immáron fehér póló fedett – belekezdett. – Cami valószínűleg eget
rengető hülyeséget csinált – megint.
– Mit? – sóhajtott fel a fiú.
– Konkrétumokat nem tudok, csak sejtéseim vannak, amik
remélem nem fognak beigazolódni. – Liza elmélázva ingatta a fejét, majd gyorsan
magára kapkodva ruháit, a fürdőbe belibbenve egy leheletnyit szalonképesebbé
varázsolta magát.
Amikor visszament a szobába Cris még mindig az ágyban
tanyázott – ismételten póló nélkül.
– Direkt szívatsz, igaz? – nézett kérdőn Liz a fiúra.
– Most miért? – vigyorodott el a portugál.
– Mert pontosan tudod, hogy ilyenkor legszívesebben rád
ugranék – motyogta a lány immár az ágyszélén ülve, szinte Cris szájába.
– És mi akadályoz meg benne?
– Hat betű, C-vel kezdődik, és „amila” a vége. Ha megtudtam
valamit, majd szólok. – Gyors csókot nyomott barátja szájára, majd kisétált a
szobából, el arra, amerre a nappalit sejtette.
*
Cami mindeközben kisebb méretű idegösszeroppanás szélén
állt, és a tudat, hogy a leghalványabb emlékképe sincs azt illetően, hogy kivel
feküdt le rettentően bosszantotta. A másodperceket óráknak érzékelte és a
létező összes variációt lejátszotta fejben a legrosszabbtól a legjobbig – már
ha egyáltalán létezett ilyen. Mindemellett persze iszonyatosan sajgott a feje
az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően.
Amikor Liza leért, Cami a száját rágcsálva szuggerálta a
vele szemben levő üvegasztalt, mintha csak mozgásra akarná bírni.
– Essünk túl a „jajj de ki vagyok borulva” és a „de
megviselt” részeken, mert te voltál hülye, hogy annyit ittál, és térjünk
a lényegre. Remélem, azért tudod, mit hagytam ott érted – huppant le a
kapuslány Cam mellé.
– Igen tisztában vagyok vele, hogy túlléptem egy határt, de
vállalom a következményeket. Azt hiszem – sóhajtott Camila. – Csak nem egy
perverzül vigyorgó, félmeztelen Ronaldo maradt fenn? – kúszott vigyor Cami
arcára, mire Liza csak megforgatta a szemeit. – Crisnek mit mondtál hova jössz?
– Hozzád. De annak a lehetőségét meghagytam neked, hogy
zseniálisan magas intelligenciád megcsillogtasd előtte.
– Korán van, másnapos vagyok és fáradt. Ne beszélj
rébuszokban.
– Délután négy van és nem érdekel a nyomorod –
vigyorgott Liza. – Amúgy nem mondtam neki semmi konkrétat, csak, hogy
szokásodhoz híven megint hülye voltál.
– Undok vagy. De azért kösz. Ki vele, mit csináltam tegnap?
– Cipő nélkül táncolás?
– Megvan, ugorjunk.
– Szokásos Lara-Cami asztaltánc-scene… – A lány csak
intett, hogy sorolhatja tovább.
– Iker smaci?
– Hál’ Istennek emlékszem rá…
– Na, mesélj! – csapott le a dologra a madridi kapuslány. –-
Mindig is érdekelt, hogy csókol az a pasi…
– Hé! Neked barátod van!
– Jól van, már kíváncsiskodni sem szabad? – játszotta a
sértődött kisgyereket Liza. – Összegabalyodtál az argentin törpehörcsöggel is…
– Leóval? – Cami őszintén meglepődött. Ez a rész valahogy
kiesett.
– Ühüm, annyira össze voltatok simulva, hogy nem tudtam,
hol végződik az egyikőtök, és hol kezdődik a másik…
– Na, ez új. Tehát lehet, hogy ő volt?
– Megeshet – vont vállat Liza.
– Lizaa! Nem kérhetem el Victortól a komplett vendéglistát,
hogy minden pasitól megkérdezzem „Bocs, nem rémlik valami, amiben szerepelek
én, te meg egy ágy?” vagy esetleg szimpatikusabb a „Nem emlékszel, hogy hót
részegen véletlenül nem veled feküdtem-e össze? Nem? No, sebaj, majd máskor”?
– Túlreagálod. Amúgy meg Valdés-zel is táncoltál.
– Ennyi erővel felírhatnánk Kimit, Crist, Sergiót, Davidet,
Puyolt, Xavit, Iniestát, meg a Barca többi húsz játékosát is…
– Cris, Kimi és Sergio kizárva…
– Jogos. Annyira részeg még én se lehetek, hogy a barátnőm
pasijára másszak rá.
– Jó, tehát három kihúzva.
– Juhú, egy lépéssel sem vagyunk előrébb, most már csak
cirka kilencvenkilenc pasi lehet a listán. Minő boldogság.
– Ne ironizálj. Másnaposan még annyira sem megy, mint
egyébként.
– Baszki! – csapott Cam a fejére, amit utólag százszor
megbánt, mert még jobban megfájdult a feje. – Rijkaard tömegmészárlást fog
véghezvinni, hogy aztán a téli átigazolási szezonban új csapatot vásároljon. –
Lizának minden látható jel szerint fogalma sem volt arról, hogy barátnője mégis
miről hablatyol.
– Holnap megyünk Valenciába. Fél nyolckor indulunk a
stadion elől. Mindenki olyan másnapos lesz, amilyet katalán drukker még nem
látott. Holnapután meccs, úgy, hogy részemről az, ha eltalálom a labdát, már
hatalmas teljesítmény.
– Nyugtasson a gondolat, hogy ha az edző kinyír, nem
aggaszt többé a ma hajnali partnered kiléte – vigyorgott Liza, de Camitól csak
egy lesújtó pillantást kapott.
– Nem tudom, feltűnt-e, de ezzel nem segítesz! – morogta a
csatárlány. Nem volt jobb ötlete, mint kivárni, és abban bízni, hogy idővel
esetleg elfelejti a történteket. Csak hogy a képlet nem volt ennyire egyszerű.
Ugyanis hiába nem tudta a srác kilétét, tökéletesen emlékezett rá, milyen volt,
és a helyzet úgy állt, hogy egyáltalán nem a „könnyen felejthető szex”
kategóriába tartozott.
*
Nem sokkal ezután leballagott a lépcsőn Kimi – akinek
láthatóan semmi baja nem volt –, illetve Lara, aki inkább „faltól-falig
támolygott” semmint egyenesen járt.
– Baszki, soha többé ne lássak alkoholt – mondta a szőke
lány, mire Liza és Cami összenézett, és egyszerre szólalt meg:
– Még legalább két napig, mi? – Ha lett volna annyi ereje,
minden bizonnyal lesújtóan nézett volna a két lányra, de már azt is értékelte,
hogy nem hatot látott belőlük, hanem a tényleges mennyiséget.
– Cami, mehetünk haza? – kérdezte Kimi, mire a lány lelkes
bólogatásba kezdett. Elfeledkezett ugyanis arról, hogy mennyire fáj is a feje.
Az egyik kezében a cipőit cipelve, a másikkal a halántékát masszírozva vonult
ki a rájuk váró taxihoz. Nem kérdezett semmit, csak fejben feljegyezte, hogy
ezért majd illene megdicsérni a finnt. Majd egyszer…
Otthon úgy, ahogy volt, bedőlt az ágyba – véget akart vetni
ennek a pocsék két napnak. Másnap reggel Kimi ébresztette, és amennyire be
tudta határolni a Nap vagy nem kelt még fel, vagy nagyon be volt borulva.
– Mi lelt téged, hogy január másodikán hajnalban nem hagysz
békén aludni? – morogta Cami a párnájába, és a fejére húzta a takarót, amit a
finn azzal a lendülettel le is rántott onnan, és a sarokba hajított.
– Tájékoztatásul mondom, hogy negyvenöt perc múlva a Camp
Nou előtt kell állnod, és mint a kis angyal felmasírozni a buszra,
ami elrepít Valenciába.
– Bassza meg! – Cami úgy ugrott ki az ágyból, mint akit
darázs csípett meg. Egyből berohant a fürdőbe, és készülődni kezdett, Kimi
pedig mint aki dolgát jól végezte masírozott ki a szobából. Cami egy zuhany
után egy kicsit az arcát tette rendbe – levakarta a sminket a képéről,
átfésülte a haját, fogat mosott –, majd a szobájába visszatérve
felvette a csapat egyen melegítőjét egy szintén Barcelona mintájú pólóval,
illetve a cipzáras melegítő felső alá egy polár pulcsit is magára húzott –
szintén csapatemblémával ellátva.
A sporttáskájába bedobálta a szükséges cuccokat –
váltásruha, két csapatmelegítő szett, mez, edzőcucc, cipők, sípcsontvédő,
neszesszer, laptop, töltő, telefon, majd mikor késznek nyilvánította,
berántotta a cipzárt, fejébe húzta a kapucnit, és levágtatott lépcsőn. A
konyhában a finn ült az asztalnál az ujján a kocsikulcsot lóbálva.
– El tudsz vinni úgy, hogy tizenkét perc alatt odaérjünk? –
Kimi enyhén lenéző tekintettel nézett vissza a lányra. – Jó, hülye kérdés.
Menjünk! – adta ki a csatár a parancsot, majd lerohantak a garázsba és
bepattantak Cami Mercijébe.
– Tudod Kimppa azt hiszem, jövök neked eggyel – nevetett
fel a lány már a kocsiban ülve.
– Eggyel? Tegnap hívtam taxit, ma felkeltettelek, elhozlak.
Bárhogy számolom ez csak idén, már három. És hol van még az év vége –
vigyorodott el a szőke is.
– Majd ha nagy leszek, meghálálom – kacsintott mosolyogva
Cami a fiúra, pont abban a pillanatban, hogy az kicsit driftesen megállt a
stadion parkolójában. A lány az órára pillantott. 7:29.
– Isten vagy! – vigyorgott a finnre, majd puszit nyomott az
arcára és kiugrott a kocsiból. – Larát csókoltatom. Használjátok ki, hogy nem
vagyok otthon – vigyorogva csukta rá az ajtót a fejingató Kimire, majd a busz
felé sietett. A cuccát a busz oldalában lévő csomagtartóba dobta, majd
Ronaldinhóval együtt szállt fel a buszra, ahol rajtuk kívül már mindenki a
helyén csücsült – Rijkaard szinte a sofőr szájában.
– Á, Sánchez! Pontos, mint mindig! – ironizált az edző.
– Magának is jó reggelt, főnök! – A lány kényelmes
léptekkel a busz hátuljában levő ötös üléshez ballagott, ahol már ott ült
Valdés, Xavi, Messi, Iniesta és Puyol.
– ’Reggelt, srácok! – szokásához híven, az öt focistán
végigtelepedve feküdt le – alvási célzattal, természetesen. Minden idegenbeli
meccsre így utaztak, és a lány rendszeresen végigaludta az utat. A feje került
a kapus ölébe, aki egyből betuszkolta a pulcsiját a lány feje alá. A dereka térsége
Messi ölében nyugodott, a lábai pedig – amelyekről gyorsan lerúgta a cipőt –
Iniesta és Puyol lábán nyúltak végig.
Alig indult el a busz, a lányt máris elnyomta az álom. Arra
ébredt, hogy valaki az arcát simogatva próbálja keltegetni. Mikor résnyire kinyitotta
a szemét Victor vigyorgó arcával találta szemben magát.
– Jó reggelt, álomszuszék! Megérkeztünk Valenciába. Az idő
pocsék, és hideg van, de az általad ágynak használt csapattársaid szeretnék
elhagyni a buszt.
– Miért nem vagy te másnapos? Miért nem vagy te fáradt?
Miért vagy te ilyen kibaszottul idegesítően vidám? – morogta a lány miközben
nagy nehezen feltápászkodott az eddig fekhelyéül szolgáló széksorról. A
kapucniját a fejébe rántva mászott le a buszról és kikapta a cuccát a
csomagtartóból.
A szállodába beérve már épp a hall és a recepció felé
indult volna, amikor Valdés mellé ért és a másik irányba húzta.
– Második. Tárgyaló. Csapat eligazítás. – Camilának kedve
lett volna képen törölni a fiút, de aztán rájött, hogy azzal is csak értékes
energiát fecsérelne el, ráadásul Victor jókedve is hatványozottan jelentkezne,
úgyhogy letett róla.
A tárgyalóban egy nagy, ovális asztal körül ültek, és
Rijkaard osztotta az észt, a Valenciában töltött napok programjáról. Nem sok
hiányzott ahhoz, hogy Cami az asztalra borulva aludni kezdjen, mindössze az
gátolta meg benne, hogy hol a jobbján ülő Valdés, hol a balján helyet foglaló
Leo bökdöste meg, hogy ennek nem most van az ideje. A megbeszélés végén abban
maradtak, hogy két óra múlva lesz a csapat edzése.
Végre felmehettek a szobáikba táskástul, mindenestül. Cami
szokás szerint a Xavi, Leo, Victor triumvirátussal volt egy szobában – révén
egyedüli lányként nem kap külön szobát.
– Most őszintén. Rijkaard normális? Két óra alatt nem lehet
aludni, de egyéb elfoglaltsághoz meg sok. Elmeháborodott az az ember – morgott
a lány, miközben ledobta magát az ágyára. A szobaajtón belépve egy nappali
szerű helyiségben találták magukat, és innen nyílt két ajtó – a négyágyas háló
illetve a fürdő.
Mindattól függetlenül, amit elmondott, lerúgta a cipőjét és
végigdőlt az ágyon, mondván ő aludni akar. Egy perc nem telt el, és érezte,
hogy besüpped az ágy, és mellé leülő argentin elkezdte csikizni.
– Elmebeteg! Hagyd már abba! – visította Cam nevetve.
– Ne aludj! Te magad mondtad, hogy nincs rá elég idő.
– Akkor mégis mit csináljak? Üljek a szobában és malmozzak?
– vonta fel a szemöldökét a lány.
– Ne ironizálj, mert nem megy – vigyorgott fel a
telefonjából a Camival szemközti ágyon ülő Xavi.
– Nem hiszem el, hogy mindenki ezzel baszogat! – ingatta a fejét
a lány.
– Gyere FIFÁ-zni! – rángatta Leo Cami karját.
– Hagyjál már a hülyeségeiddel, dehogy megyek – szólt a
lány, s azzal elővette a táskájából a laptopját, és az ágyon végignyúlva
bekapcsolta azt és fellépett MSN-re, annak reményében, hogy a madridi ismerősei
közül valaki elérhető. Nem bírta ki, hogy ne írjon rá Larára, akinek az
állapota Elfoglalt volt, és közvetlen alatt Kimié pedig Nincs a gépnél.
„remélem, hasznosan töltitek az időt ;)” – pötyögte a billentyűzeten, majd
vigyorogva elküldte az üzenetet.
Hiába böngészte a listát senki nem volt elérhető, úgyhogy
az állapotát „Rejtve kapcsolódik”-ra váltotta, és lehajtva a laptop tetejét
kimászott a nappaliba.
– Kamus dög vagy, Kölyök! – Adott egy sallert az
argentinnek. – Nem is FIFA, hanem Need for speed.
– Azt ne mondd, hogy az jobban érdekel, m int a foci –
hitetlenkedett Leo.
– Pillanatnyilag égek a vágytól, hogy elverjelek titeket. –
Kért egy kontrollert, és beszállt a játékba. A két óra gyorsan elröpült, és már
az edzőcuccal a táskájukban szálltak fel a buszra, ami elvitte őket a pályához.
Cami ezúttal az utolsó kettes ülésen foglalt helyet, az ablak mellé, és bedugta
a fülébe az I-podját, aztán már csak annyit érzékelt, hogy Leo leült mellé. A
fülében Dani Martin andalító hangja szólt, és lehunyt szemmel élvezte a zenét.
Az rántotta ki a gondolataiból, hogy a mellette ülő srác megbökte.
– Nem alszok. Csak relaxálok – fél szemmel nézett a fiúra,
aki aprót bólintott, úgyhogy visszatemette magát az El Canto del Loco
énekesének hangjába.
A pályára érve egyből átöltöztek, és kimentek a gyepre.
Camin hosszú ujjú melegítő felső és hosszúnadrág volt – alatta a mezalsóval –
de így is fázott.
– Ahogy látom, kicsit fagyos a hangulat a társaságban.
Melegedésképp tíz kör futás. – A Barca játékosai valahogy nem tudták értékelni
az edző humorát, de zokszó nélkül nekikezdtek a köröknek. Caminak be kellett
látnia, hogy az edző szavai igaznak bizonyultak – a második megtett kör után
már egy cseppet sem fázott.
A futás és nyújtás utáni sprintgyakorlatok még viszonylag
jól mentek a lánynak – bár bőven a „versenyideje” alatt teljesített, de
elfogadható eredményeket hozott. Amikor azonban labdával kezdtek el
foglalkozni, siralmas teljesítményt nyújtott. A kaput ritkán találta el, ha
sikerült, akkor is erőtlen vagy lecsúszott lövésről volt szól.
– Sánchez! Ha így folytatod, holnap este a padról nézed
végig a meccset – közölte a lánnyal az edzés végén Rijkaard. Cami nem felelt
semmit, csak bólintott – tudta, hogy a férfinak igaza van, és jogos lenne, ha
nem tenné a kezdőbe.
A szállodába visszaérve a csapat elfogyasztotta a közös
ebédet, majd ismét a tárgyalóba vonultak, kielemezni az ellenfél játékát,
illetve kitalálni a taktikát. Milliószor megnézték a Valencia előző meccsét,
lassítva, több szögből, elemezték a taktikai felállást, a játékmódot, a
játékosok személyes képességeit – magyarán jelesre felkészültek belőle. És bár
Camila rendszerint mindig kivette a részét a munkából, és jobbnál jobb
ötletekkel állt elő a felállás kidolgozását illetően, most bár próbált
koncentrálni, a fáradság mindig úrrá lett rajta, és lekapcsolt az agya.
– Na, jó, most szépen felmész a szobánkba, letusolsz, és
alszol, mint a kisangyal, kipihened magad, mert holnap szükségünk lesz rád
– mondta neki Victor, miután kiszabadultak a tárgyalóból. A lány bólogatott, és
vacsora után úgy tett, ahogy a kapus kérte – zuhanyozott, és lefeküdt aludni.
Az álom hamar rátalált, és mélyen elnyomta.
Másnap reggel szinte fitten ébredt, bár az edzésen
kiderült, a kellő sebessége még mindig nem volt meg. De a helyzet már
mérföldekkel jobb volt – mind futómennyiségben, mint labdakezelésben. Az edzés
végi levezetőfutások után visszamentek a hotelba, ahol a tárgyalóba beülve
Rijkaard ismét beszélni kezdett.
– Könyörgöm, mondd, hogy rövidre fogja – tette össze a
kezét Cami, mire a mellette ülő Valdés csak elvigyorodott.
– Akkor a holnapi kezdőcsapatot ismertetném, aztán mehettek
Isten hírével, ötkor az aulában várok majd mindenkit. Tehát. A kapuban Valdés,
ez gondolom tiszta volt. A jobb szélen Belletti, baloldalon pedig van
Bronckhorst. A védelem közepén Puyol. A középpályán Xavi, Iniesta, Deco és
Ronaldinho. A csatársort pedig Messi, Eto’o és Sánchez alkotja majd –
megelőlegezett bizalommal. – Még elmondta a taktikát, hogy ki mikor megy vissza
védekezni, illetve kíséri fel a támadást, majd valóban útjára engedte
játékosait. Cami a szobában tett látogatás során magára kapta a fürdőruháját és
a szálloda uszodájába ment. A medencébe fejest ugorva kezdte róni a hosszokat.
Bár kifelé nem igazán mutatta, belülről üresnek érezte magát. Szüksége lett volna
valakire, aki mellette van, aki szereti, mentális biztonságot ad neki. Aki
mellett tudja, hogy semmi baj nem érheti. Valaki, akiben feltétel nélkül
megbízik. De a szilveszter éjjel történetek csak még zavarosabbá tették az
életét. Egyszerűen besokallt. Változtatni akart, lehetőség szerint minél előbb.
Nagyjából félóra úszás után szállt ki a medencéből és
tekerte maga köré a fehér fürdőlepedőt alaposan végigtörölve magát. Mikor
felért a szobába csak egy gyors e-mail és MSN vizitet tartott, és elvigyorodott,
amikor látta Lara válaszát. „Naná hogy hasznosan. Kimster isteni az ágyban…
részletekre is kíváncsi vagy? :D” gyorsan bepötyögött egy „attól mentsen meg az
úristen” választ és elküldte, majd kikapcsolta a gépet, és fülébe dugta az
I-podját. Félig csukott szemmel hallgatta végig a szokásos zenelistáját. Ebéd
közben szinte senkihez nem szólt, ha igen, akkor is csak tőmondatokban, majd
ebéd után újból a zenehallgatásba temetkezett. Nála ez már bevett rituálé volt,
főleg fontos meccsek előtt – és ez most kétségkívül fontos meccs volt.
Fél hatkor érkeztek a Mestallába, és a vendégöltözőbe
vetették magukat. Cami az öltözőben gondosan felgumizta a haját, majd szemlélte
egy darabig az előtte heverő mezt. Még midig hihetetlennek tartotta, hogy az
álma valóra válik, és a Barcelona első csapatát erősítheti.
– Ébresztő kislány, mennünk kell – bökdöste meg vigyorogva
Victor, Cami pedig egy hálás mosolyt vetve a fiúra a sportmelltartójára húzta a
mezt, majd a melegítő felsőt, és a srácok nyomában kisétált bemelegíteni.
Amikor megkapták a jelzést, a játékvezetőkkel legelöl
libasorba álltak, és kivonultak a pályára. Cami szokás szerint az oldalvonal
mentén leguggolt egy pillanatra, és végigsimított a gyepen az égre nézve, majd
felállt a két csapat egymás mellé, sorban. Aztán a Barca játékosok mentek
lepacsizni a hazai csapat focistáival, majd a két csapatkapitány kezet fogott a
bíróval és a partjelzőkkel, és lerendezték a formaságokat. Cami eközben
gondosan a kispadra dobta a melegítőjét.
A lány bizton állította, hogy élete legnehezebb mérkőzése
volt. Nem csak azért, mert a csapat rettentő fáradt volt, persze, nyilván ez is
szerepet játszott benne, de nem ez volt a fő, a mindent eldöntő ok. Hanem az,
hogy az ellenfél játékosai rendre mindig durván léptek be, és rátartottak a csatárok
lábaira, a játékvezető pedig mindig nekik fújt. Camila bokáját többször
derekasan eltalálták, ám a lány mégis a végsőkig kitartott és pályán maradt.
Valdés és Leo is látta, ahogy odacsúsztak a lánynak, és mindketten tudták, hogy
ez simán sérülés, de mégsem szóltak egy szót sem, mert tudták, hogy Camila
hajthatatlan, és az életben le nem tudnák ültetni a padra.
Amikor a meccs vége előtt is a hazaiak vezettek egy góllal,
a lány már az egész csapaton érezte a reményvesztettséget és a csalódottságot,
és tudta, hogy ez így nincs rendben. És akkor valami felszikrázott benne.
Milyen jogon jön a Valencia ahhoz, hogy megverje az Ő csapatát? Hogy
agyonrugdossa az összes játékostársát? Kétszeres erőbedobással kezdett futni,
és menni a labdákért, és bár a lába piszkosul fájt, mindent megcsinált. Még a
Valencia kapuja előtt beadta a labdát, aztán érezte, hogy rácsúsznak a lábára
és a földre rogyott. A labdát kapó Leo viszont bepöccintette a játékszert a
hálóba. A lány hallotta, ahogy a játékvezető a sípjába fúj érvényesítve így a
találatot. Megkönnyebbült, és hátradőlt a fűben. Úgy érezte, a szívéről mázsás
súly esett le. Leo rohant oda hozzá egyből, hogy megölelgesse, majd az egész
csapat csatlakozott hozzá. Az argentin szélső már jelezni akarta Rijkaardnak,
hogy küldjék be a csapatorvost, és készítsék a cserét, de Cami legyintett, hogy
nem kell, a hátralevő két percet simán kibírja. Leo – bár nem tetszett az ötlet
neki – de végül rábólintott, Cami pedig hálás mosolyt küldött felé.
Végül a hármas sípszó elhangzásának pillanatáig az állás
maradt egy-egy. Cami a gól után még öt percet volt a pályán, bár igazából csak
statisztikailag, mert sok hasznosat nem csinált. Erről mondjuk részben Leo is
tehetett, mert mindig elkérte az esetleges labdákat, Cami emberét is támadta, és
a lány helyén indult be. A csatárlány pedig ezért iszonyatosan hálás volt a
fiúnak, mert az is komoly fájdalmat okozott neki, hogy szimplán sétáljon,
nemhogy még fusson és focizzon.
A lefújás után Leo sietett a lányhoz, és oldalról átkarolva
segített neki elhagyni a játékteret.
– Egy idióta vagy. Remélem, tudsz róla, hogy Rijkaard ki
fog nyírni, ha lesérülsz – morogta a fiú mikor leértek a lelátók alatti,
öltözőhöz vezető folyosóra.
– De nem fogok! – kötötte az ebet a karóhoz Cami.
– Nyilván úgy áll a helyzet pillanatnyilag, hogy sérülésmentesen
megúszod. – A fiú hangja tele volt iróniával, ugyanakkor Cami érezte benne,
hogy aggódik érte.
– Nem akarok lesérülni! Nem akarok kiszolgáltatott lenni!
Nem akarok akár csak egy napra is abbahagyni a focit! Szükségem van rá, mint az
oxigénre, a vízre. Ez az életem, nem érted? Ha abba kéne hagynom… Abba
belehalnék. – A lány szemében könnyek ültek a monológja végére.
A pillanatnyilag túlontúl zavaros világában a foci volt az egyetlen
biztos pont. Az egyedüli olyan dolog, ami távol tartotta attól, hogy
beleőrüljön az időnként lelkére nehezedő súlyba.
Leo csak óvatosan magához húzta a lányt, és a hátát simogatva próbálta vigasztalni. Cami csak ekkor értette meg, hogy teljesen irracionális Kölyöknek hívnia a srácot, mert bár lehet, hogy csak tizenhét éves, de érettebb, mint sokan gondolnák róla. Érettebb, mint sok olyan ember, aki idősebb nála. És ezért elsősorban az ilyen helyzetekben volt hálás, mert a fiú mindig tudta, hogy mit kell tennie vagy mondania. Tudta, hogy néha minden kimondott szó kevés, és csak egy ölelésre van szüksége, néha pedig világot rengető hegyi beszédekre. Jelen esetben az előbbi volt érvényben.
Leo csak óvatosan magához húzta a lányt, és a hátát simogatva próbálta vigasztalni. Cami csak ekkor értette meg, hogy teljesen irracionális Kölyöknek hívnia a srácot, mert bár lehet, hogy csak tizenhét éves, de érettebb, mint sokan gondolnák róla. Érettebb, mint sok olyan ember, aki idősebb nála. És ezért elsősorban az ilyen helyzetekben volt hálás, mert a fiú mindig tudta, hogy mit kell tennie vagy mondania. Tudta, hogy néha minden kimondott szó kevés, és csak egy ölelésre van szüksége, néha pedig világot rengető hegyi beszédekre. Jelen esetben az előbbi volt érvényben.
Megjöttem :P
VálaszTörlésKezdjük ott, hogy én nem hogy elolvadnék, hanem sikítoznék a szobában Roni felsőteste láttán, vagy egyből rámásznék xD Tudom, tudom, de hát CR fan lenni :P Liz beszólásait egyszerűen imádom :) És bírom ezeket a másnapos reakciókat mindenkitől xD
Kimi aranyos, meg úgy általában is az, de tök rendes hogy elvitte Camot, és hát mily meglepő, hogy időben odaértek :P Milyen kényelmes lehet a fiúk ölében aludni? *-* mégha az a Barca is, de akkor is *-* éniséniséniiiiiis :P
Camilaban nagy a kitartás, hogy még mikor fáj is neki, akkor se jön le a pályáról, és azt hiszem ezt tényleg nem fogják se a társak se az edző szónélkül hagyni, és azon se lepődnék meg ha kisebb kényszerpihenőre lenne kötelezve, mert lesérült... :( az nem lenne jó, de hát :S
Nagyon tetszett a fejezet, és én mindig türelmesen várom a fejezetekre :P De ettől függetlenül nagyon várom már a következőt, a rejtélyes idegennel együtt :P
puszi: babu
Örülök neki :D
VálaszTörlésRámászás közben sikítozol? :D ez nem jó opció?:P De amúgy gondolj bele... :D reggel még nincs három doboz zselé a haján... :D nem is az igazi :P Liz karakterének alapját a legjobb barátnőm adta, szóval a dicséret javarészt inkább őt illeti :D
Ó igen, Kimiről és Laráról konkrétan külön sztorit lehetne írni... :D Ja hát igen, a drága finnek van egy vezetési stílusa - hozzáteszem szívesen beülnék mellé... :D Ja igen, és a fiúk ölében is szívesen alukálnék :D Nocsak-nocsak? :D Hamár aludni szívesen aludnál, egy "Hajrá Barca" csatakiáltást nem láthatnánk/hallhatnánk, hamár a pillanatnyilag zajlódó meccs épp gólnélküli döntetlenre áll? (A) :D
De nem ám :D Olyan fejmosást kap mindenkitől, amilyet élő ember nem látott még... :D Utálom, hogy a vesémbe látsz a folytatást illetően.... xD Vagy te vagy nagyon jó, vagy én kiszámítható... xD Az utóbbin el kéne gondolkodnom...xD
Hát... :D következő fejezetben még nem lesz rejtése idegen, de jó hír, hogy ha hamar megcsinálok mindent holnap - mert asszem annyira egetverően dolgom nincs csak magyart tanulni meg törit meg angol önéletrajz :D - szóval akkor befejezem holnap, és hozom (A) mert megbánva bűneim most gyakran akarok frisselni :D És Vsz is valamikor várható majd - még idén remélhetőleg...xD na jó, vicc volt, legkésőbb őszi szünet... :D
Köszönöm szépen a komit :)
puszi: Dorcsy