8. fejezet

...hogy valóra váltsuk őket

Ajánlott zene: Lifehouse - You alwayssomewhere close

Cami szinte észre sem vette az idő múlását, csak arra figyelt fel, hogy Barcelonába utazik, hogy átessen a kötelező orvosi vizsgálatokon. Az eredmények másnap reggelre voltak várhatóak, így pozitív eredmények esetén másnap délelőttre tervezték a szerződés aláírását, délutánra pedig a hivatalos bemutatást.

Cami az éjszakát Laránál töltötte, és egy darabig nála is tervezett lakni, ameddig nem talál magának házat a közelben. Na, meg persze semmi kedve nem volt egyedül beköltözni egy hatalmas hodályba, viszont mivel Iker öccse, Unai bejelentette, hogy ő bizony következő évtől kezdve az egyik barcelonai egyetemen akar továbbtanulni, felvetődött az ötlet, hogy akkor majd Camihoz költözik, mivel amúgy is jó viszonyt ápoltak.

A lány egész napja abból állt, hogy egyik vizsgálatról rohangált a másikra, végül este hatkor fáradtan esett be Lara mellé a kocsiba.

– Gondolom, ma este nem megyünk bulizni – vigyorgott rá a lány.

– Nem. De csak mert fáradt vagyok ahhoz, hogy full elázottan cipeljelek haza – vigyorgott a szőkére Cam. – Hova megyünk? Nem erre laksz? – vonta fel a szemöldökét Cami kinézve az ablakon. Nem tájékozódott még jól Barcelonában, de abban egészen biztos volt, hogy a Camp Nounál balra kellett volna fordulni.

– Ja, nem mondtam? Kimi jön – vigyorgott Lara harminckét fogasan. Cami csak felsóhajtott, és fejét a kocsi ablakának hűsítő üvegéhez nyomta.

– Tégy meg egy szívességet – morogta Cam maga elé, mire a szőke lány érdeklődve fordult felé – Bármit is akartok csinálni, kurvára halkan tegyétek. – Lara egy pillanatra köpni-nyelni nem tudott, de végül elvigyorodott, és megvonta a vállát.

– Ígérem, egy hangot se fogsz hallani. – Camila csak beletörődően felsóhajtott, majd folytatta a kesztyűtartó fixírozását.

A reptéren összeszedték az érkező Raikkönent, majd miután sikerült elszakadnia Lara szájától, a lány egészben hazajuttatta mindannyiukat. Cami első útja a vendégszobához tartozó fürdőbe vezetett, ahonnan egy gyors zuhany után a nappaliba távozott.

– Na, fiatalság! Én elmentem aludni. Ne felejtsétek, egy hang nélkül – villantott egy vigyort és már ott sem volt. Bedőlt az ágyba, és szinte egyből el is aludt.

Másnap reggel kilencre kellett bemennie a kórházba a leletekért meg a jelentésekért, hogy átvigye őket a központba. A vizsgálatokon mindent rendben találtak, így tizenkettő előtt néhány perccel Cami a kézjegyét több helyre odabiggyesztve hivatalosan is a Barcelona játékosa lett. Átadták neki a tizenhármas számmal ellátott mezt, majd hárompercnyi bájvigyor következett, ami alatt a fotósok szorgosan kattintgattak, és minden szögből megörökítették a mozdulatot, ahogy kezet fog Joan Laportával, majd kötelező volt részt venni a sajtótájékoztatón. Ahogy a terembe belépve elfoglalta a helyét egyből elkezdtek záporozni a kérdések.

– Miért döntött úgy, hogy a Barcelonához igazol?

– Úgy gondolom, hatalmas lehetőséget kaptam a Barcelonától azzal, hogy szerződtetni akartak. Nem árulok el nagy újdonságot azzal, ha azt mondom, ez a klub a gyerekkori álmom. Minden focista számára megvan az a csapat, amelynek játékosaira bálványként tekint fel – nálam ez a Barcelona. Mindemellett azt tartom szem előtt, hogy sikereket szeretnék elérni. Tudom, hogy erre még bőven van időm, hiszen tizenkilenc éves vagyok, de erre Madridban sok lehetőségem nem volt.

– Tehát esélytelennek tartja a csapatot akár a bajnoki győzelemre?

– Jelenleg sajnos még igen. Rengeteg mindent köszönhetek az Atleticónak, és örökre hálás leszek nekik, valamint szívem egy kis része mindig a Matracosokhoz fog húzni, de a többi része, gyerekkoromtól kezdve a Barcelonáért dobog. Amikor ötévesen először beléptem a Camp Nouba eldöntöttem, hogy egyszer gránátvörös-kék mezben akarok itt játszani. És ennél alább soha nem adtam.

– Az Atletico Madrid a nevelőegyesülete. Nem kellene lojálisnak lennie hozzá?

– A csapattársaimmal és a vezetőséggel is remek a viszonyom. Gregorio Manzanóval leültünk, és végigbeszéltük, hogy mi lenne számomra az optimális, és az ő javaslata volt a klubváltás. Mindemellett persze személyes okok is közrejátszottak a végső döntésem meghozatalakor. Való igaz, hogy a kapcsolatom jellege Fernando Torresszel megváltozott, mindez nem jelenti azt, hogy ne lennénk a továbbiakban is barátok. Mindettől függetlenül jobbnak láttam, ha a lehető legkevesebbre csökkentjük a találkozásaink számát. És ezzel a magánéletemre vonatkozó részt le is zárnám. Nem gondolom, hogy rajtam kívül ez bárki másra a világon rátartozna. Úgyhogy a továbbiakban nem szeretnék ezekkel kapcsolatos kérdéseket hallani. – Camila maga sem hitte el, hogy képes volt szemrebbenés nélkül hazudni az újságírók képébe. Még hogy jó a viszonya Torressel? Meg Manzano javasolta a klubváltást? Igen, valóban nem hozhatta nyilvánosságra azt, hogy a vezetőedző szinte könyörgött neki a marasztalása érdekében. De őszintén? Mi oka lett volna Madridban maradni a barátain kívül?

– Mit gondol a Barcelonáról? Az utóbbi néhány évben, mintha nem a megszokott teljesítményt nyújtanák?

– Való igaz, voltak gondok a klubnál, de ezek megoldását vélem felfedezni a tavalyi illetve az idei igazolásokban. Gondolok itt Ronaldinho, Samuel Eto’o, Deco, Juliano Belletti és Ludovic Giuly szerződtetésére.

– Na és maga – mondta egy újságírónő, amire Cami először az interjú során levetette a pókerarcot és elmosolyodott.

– Nem gondolom, hogy egy lapon említendő lennék velük.

– Nem aggódik amiatt, hogy esetleg nem kap majd játéklehetőséget?

– Mint már említettem, tizenkilenc éves vagyok, mindemellett nő. Ezek mellett döntse el mindenki azt, hogy megéri-e akárcsak a kispadra is, de a Barcelonához mennem. Bízom benne, hogy ha nem is egyből, de idővel bebizonyíthatom, hogy miért kerültem ide.

– Mit érez a csapattársakkal kapcsolatban?

– Egytől-egyik remek labdarúgók, bár személyesen csak néhányukat ismerem – a spanyol válogatottban is bemutatkozottakat jó barátom, Iker Casillas révén, de remélem valamennyiükkel jó viszonyt sikerül majd kialakítanom.

– Köszönjük, hogy időt szakított ránk – mondta az egyik újságírónő, Cami egy villanás erejéig elmosolyodott, majd felállt az asztaltól és elhagyta a termet a nyomában lihegő nyakába akasztott sajtófelelőssel.

– Mr. Rijkaard azt kérte, hogy az interjú után fáradjon az irodájába – szólalt meg a magas sarkúban tipegő sajtós, mikor Cami a kijárat felé indult. Csak felsóhajtott, és megfordulva az edző irodáját vette célba.

– Nem vagyok ovis, egyedül is menni fog, úgyhogy légy szíves tipegj el valahova a sarkamból – morrant Cami a szőkére, aki egy ideig tátogva próbált megszólalni, majd feladta, és sértődötten elvonult másik irányba. Camila vállat vonva indult meg Rijkaard irodájába, ahol két koppintás és egy „szabad” kiáltás után belépett.

– A nyakamba varrt sajtós liba mondta, hogy jöjjek fel – ült le az edzővel szemben, aki a munkatársra vonatkozó jelzőket egy szemforgatással elintézve megszólalt.

– Igen. Csak azt akartam mondani, hogy holnap tízkor kezdődik az edzés, ami azt jelenti, hogy kilenc ötvenkor átöltözve akarlak látni a pálya szélén, ahogy éppen melegítesz.

– De hát tízkor kezdődik, nem? – vonta fel Cam a szemöldökét, amire csak egy nagyon csúnya pillantást kapott válaszul. – Értem, kilenc ötvenre itt vagyok, Frank.

– Mehetsz. Minden perc késés plusz tíz perc kondit jelent. A késést kilenc ötventől számítjuk. – Legyintett egyet a kezével jelezvén, nincs több mondanivalója, és visszafordult a papírjaihoz. Caminak már a nyelve hegyén volt egy újabb „de hát…”, de inkább nem mondott semmit csak kiballagott az irodából. Nem bírta ki, hogy ne forduljon vissza az ajtóból.

– Mit is mondtál? Kilenc ötvenöt? – intézte szavait vigyorogva az újra a papírjaival foglalkozó férfi felé. Az csak megingatta a fejét, Cami pedig egy mosoly és egy intés kíséretében kilépett az ajtón.

Az épület előtt fogott magának egy taxit, és visszafuvaroztatta magát Larához. A kapun belépve Bajnok rohant felé. Kezét a kutya sűrű bundájába fúrta, és jó alaposan megdögönyözte az őt körülugráló német juhászt. A jelenetet Iker, Kimi és Lara az ajtóból figyelték mosolyogva.

– Képzeld, Hercegnővel egész jól megvannak – vigyorodott el Lara. Hercegnő a lány orosz kékmacskája volt. Eleinte kicsit aggódtak, hogy hogy fog kijönni egymással a két állat, de ezek szerint sok vizet nem zavartak. Cami Bajnokkal a nyomában besétált a házba, és megölelte Ikert.

– Köszi, hogy elhoztad – mosolygott a fiúra, aki csak biccentett egyet.

– Nincs mit. Viszont én lassan indulok, mert még ma haza szeretnék érni, és hat óra, az hat óra – kúszott vigyor a kapus arcára, majd érzékeny búcsúvétel után bepattant a kocsijába és kihajtott az udvarról.

– Te meddig maradsz? – kérdezte Cami csak úgy mellesleg Kimitől, már a konyhában ülve.

– Miért, zavarok? – vigyorgott rá a szőke.

– Nem, csak szeretném tudni, hogy meddig kell reggelente a konyhában boxeres finneket kerülgetnem – vonta meg a vállát Cami most már vigyorral az arcán. Kimi jó ízűen felnevetett Lara pedig csak ingatta a fejét.

– Ha tudom, hogy ennyire kibírhatatlan vagy, nem ajánlom fel, hogy költözz ide – sóhajtott lemondóan, mire Cami csak még jobban vigyorgott.

*

Ajánlott zene: Natasha Bedingfield - Unwritten

Másnap reggel Cam arra ébredt, hogy valami a hasán landol. Egyik szemét kinyitva, gyilkos pillantásokat küldött a hasán heverésző kékesszürke szőrgolyó felé.

– LARA! Neveled meg a rohadt macskádat! – morgott fennhangon Cam, mire a nappaliból élénk vihogás hallatszott be. Cami csak a szemét forgatva kimászott az ágyból és elvánszorgott a fürdőig. Egy zuhany és egy arcmosás után teljesen új emberként jött ki, és a világot is egy leheletnyit szebbnek látta, ám az ágyon fekvő macska lelombozta pillanatnyi jókedvét.

– Veled még számolunk – morrant oda az ágyon fekvő állatnak, majd felöltözött, és kiment a konyhába

– Nem tudom, vetted-e, de tegnap arra céloztam, hogy nem szeretnélek még egy reggel boxerben látni itt – mondta Kiminek.

– Nem tudom, vetted-e, de kezdesz elviselhetetlen lenni – vigyorgott rá Lara. Cami napja határozottan kezdett pocsék irányba elmenni. A szőke lány viszont vele ellentétben láthatóan remekül szórakozott. Pakolt Bajnok táljába egy kis kaját, majd a tűzhelyen levő rántottából tett magának egy tányérra.

– Mivel tudom, hogy te nem tudsz főzni – bökött itt Larára –, a te főztöd meg nem enném meg – itt Kimi felé fordította a tekintetét – ezért inkább nem kérdezem ki csinálta, hanem megmaradok abban a hitben, hogy egy házimanó varázsolta ide

– Utálatos vagy. Ha rám hallgatsz, szerintem elég erősen pasi hiányod vagy. – Lara arcán letörölhetetlen vigyor ült.

– Ha rám hallgatsz, befogod – morrant oda Cam. Határozottan olyan érzése volt, hogy ezek ketten arra szentelték a napjukat, hogy őt a halálba kergessék. Miután végzett a reggelivel felpillantott az órára, és nyugtázta, hogy még csak kilenc van.

– Mivel egyikőtök sincs úgy felöltözve, hogy el tudjon vinni, Lara kérlek, ideadnád a kocsikulcsot? – szinte ki se mondta, Kimi már dobta is felé a Nissan kulcsát. Cami csak biccentett egyet, majd a sporttáskáját a vállára akasztva a belső lépcsőn lement a garázsba, és beült a kocsiba. A táskát az anyósülésre dobta, és beindította az autót – motor dorombolása szokás szerint nyugalommal töltötte el. Örült, hogy végre ő ülhet a volánnál, és nem másoknak kell furikáznia. Az amúgy húszperces utat tizenkettő alatt tette meg, és elégedett mosollyal nyugtázta, hogy még bőven van ideje. A reggeli rosszkedv helyét átvette egy leheletnyi izgatottság ­– kíváncsi volt a csapatra.

Ahogy belépett az öltözőbe, az arcokra kiült a megdöbbenés. Minden bennlévő elhallgatott, és ledermedt a mozdulat közben, amit csinált. Cami arcára vigyor kúszott.

– Hola! Camila Sánchez vagyok, csatár, tegnap óta az FC Barcelona játékosa – mondta egyre kiszélesedő vigyorral. Végül egy alacsony, barnahajú srác eszmélt fel legelőször, és lépett elé a kezét nyújtva.

– Lionel Messi, csatár, négy éve a Barca junior csapatának, ettől a szezontól kezdve a felnőtt keret tagja. – Cami elfogadta a felé nyújtott jobbot és megrázta.

– Örvendek Leo – vigyorgott a srácra, aki egyből elkezdte végigmutogatni a játékosokat. A srác bemutatta az egész csapatnak, aminek a nagy része már felengedett, és folytatta tovább a beszélgetést.

– Rijkaard mondta, hogy mutassam meg az öltöződet… – folytatta a beszédet Leo.

– Külön öltöző? Ez komoly? Érdekes módon erről valahogy nekem elfelejtett beszámolni – motyogta Cami. Az Atleticóban már megszokta, hogy a srácokkal öltözött, és nem is volt belőle probléma. Zuhanyozni valóban külön járt, de hogy öltözőzője is külön legyen. Komolyan, ki hal bele egy sportmelltartós csaj látványába? – morogta magában a lány.

– Nem, nem külön öltöző. Vagyis annyira nem. Ennek az öltözőnek egy kis ficakja – vigyorgott a lányra az argentin.

– Remek. Egy ficak.

– Komolyan, neked semmi se jó? – hitetlenkedett nevetve a fiú, és Cami szája is halvány mosolyba húzódott. – A cuccaid ott vannak a szekrényben, kulcs a zárban. Hajrá – vigyorgott továbbra is Leo, majd magára hagyta a lányt. Úgy érezte, a fiú jókedve állandó és ragadós, és bár alig néhány perce ismerte, furcsa is lett volna őt elképzelni nélküle.

Magára húzta a szekrényben talált cuccait, majd beleszórt mindent a táskájába, és az ott lévő kulcsot kezébe kapva bevágta a táskát a szekrénybe, hogy elballagjon az öltöző másik részébe. Egyedül Leót találta ott, aki minden sejtése szerint rá várt.

– Hány percet késünk? – Cami hiába volt jó erőnlétben, semmi kedve nem volt plusz kondihoz.

– Még nincs tíz – nézett rá értetlenül Leo.

– Akkor Rijkaard csak engem etetett, hogy ötvenre kint kell lenni? – kérdezte Cam már a folyosón.

– Ja, hogy az. Az komoly. Meg a percenkénti plusz tíz perc kondi is. – A srác arcán megint ott volt az elmaradhatatlan vigyor.

– Mennyi az idő?

– Ötvennégy – felelte a fiú továbbra is békésen sétálva.

– Direkt szívatsz, ugye? – nézett Cami morcosan a srácra, majd elkezdett rohanni a folyosón, de néhány lépés után megállt. – Na, jó, el kéne egy kis segítség. Fogalmam sincs, merre menjek.

– Akkor muszáj lesz megvárnod…

– Legalább akkor kapd kicsit össze magad, és siessünk.

– Támogatom, már ötvenöt van. Mire felérünk ötvenhat.

– Tudod az az egy dolog vigasztal, hogy ha én szenvedek, akkor te is – vigyorgott önelégülten a lány.

Az edzés nem fárasztotta ki jobban, mint az Atletico-beli, de a hangulat itt mérföldekkel jobb volt – bár ott sem lehetett rá panasz. Néhányan – élükön az időközben hangját megtaláló Xavival – elkezdték viccből cukkolni a lányt, aki persze kapva kapott az alkalmon, és minden alkalommal visszaszólt neki.

– Na, jó, szinte biztos vagyok benne, hogy rövidtávot nem futsz jól – vigyorgott Camira Eto’o. A lány arcán megjelent az az arckifejezés, amit ha meglátnak azok, akik ismerik, akkor rávágják, hogy „jó, rendben, feladom”. De a kameruni nem ismerte. Xavi viszont előre röhögött a markába.

– Ám legyen. Te akartad. – Beálltak, majd a spanyol középpályás indítására nekilódultak az oldalvonal mentén. Cami egy jó másfél métert rávert a Real Madridot is megjárt csatárra.

– Áúcs. Ez fájt az önérzetemnek, remélem, tudod – nevetett rá Samuel, Cami pedig csak vigyorogva megvonta a vállát. – De legalább megtanultam egy leckét.

– Úgy bizony. – A végtelennek tűnő futkosás, labdakezelés és páros passzolgatás után végre játékszituációk következtek. A keret két csapatra lett bontva, és így kellett megmérkőzniük egymással. Camilát ezúttal a másik csapatba került Valdés kezdte el kóstolgatni.

– Gólokat akarsz rúgni?

– Lévén csatár vagyok, gondolom igen.

– Próbálkozni szabad – vigyorgott rá a kapus, a kesztyűjét húzva. Cami nem törődött vele sokat, csak a pálya szélén álló Rijkaardtól kért két darab papírzsepit, és odavitte az első számú hálóőrnek.

– A meccs végén szükséged lesz rá. – Megveregette a kapus vállát, és a kezébe nyomta a két zsebkendőt. Összehívta a csapatot, amiben játszott, hogy megbeszéljék, ki milyen poszton lesz. Cami játszott középcsatárt, két oldalán Leóval és Eto’o-val, mögöttük a Xavi, Ronadinho, Deco, Matta középpályával. A védelmet van Bronckhorst, Puyol és Belletti alkotta, a kapuban pedig Fortia kapott helyet.

A meccs sokáig döntetlenen állt, egészen addig, amíg Xavi remek passzát követően Messi kapura nem lőtte a labdát. Valdés ugyan kiütötte a játékszert, de az pont Cami lába elé esett, így a lány egy laza mozdulattal a kapuba pöccintette. Nem mondott semmit, csak rávigyorgott a kapusra, majd rohant vissza a saját térfelére.

A mérkőzés végül három-hármas döntetlennel zárult, és két kör levezető futás után mindenki mehetett haza, kivéve persze Camit és Leót, akikre még vár egy egyórás kondi edzés. Szolidaritásból, és elismerését így kifejezvén velük tartott egy röpke félórára Valdés is, és egy rövid időre Eto’o is benézett.

– Remélem tisztában vagy vele, hogy most utállak. Holnapra nem fogom érezni a combjaim és a fenekem – fordult Cami Leo felé fél óra szobabiciklizés után. Mikor látta a srác arcán megjelenő kaján vigyor, egyből folytatta: – Meg ne szólalj! Egyébként meg, hány éves is vagy?

– Tizenhét.

– Szemtelenül fiatal. Kölyök – vigyorodott el Cami.

– Csak azt ne mondd, hogy te olyan piszkosul öreg vagy – dörrent fel a kis argentin  Erre a fekvenyomó padon fekvő Eto’o felnevetett.

– Még perverz gondolat sem voltál, amikor én már fociztam. Mellesleg egy lánytól nem illik megkérdezni a korát – okította a kameruni Messit.

– Köszönöm – vigyorgott Cami. – Egyébként húsz leszek januárban.

– Ennyi erővel én meg húsz leszek – Leo apró fejszámolást végzet, majd hozzátette –, három év múlva júniusban. – morgott, de a szája sarkában azért ott bujkált a mosoly. A hátra levő félóra már jó hangulatban telt el, úgyhogy az egy órás kényszeredzés után megfogadták, hogy soha többet, egy másodpercet sem fognak késni. Az öltözőben megmutatták Caminak a zuhanyzóját, majd mikor továbbra is ott álldogáltak megmondta, hogy köszöni szépen, innentől egyedül is boldogul, és nem érzi szükségesnek, hogy bárki maradjon megmosni a hátát. Erre mind a hárman kisorjáztak, Cami pedig megengedte magára a jótékony meleg vizet.