9. fejezet

Összeomló kártyavár

Ajánlott zene: Tantric - Breakdown

Amikor Cami hazaért egyből szembetalálta magát a nappali kanapéján ülő Kimivel. A reakciója egy hangos sóhaj volt csupán.

– Te még mindig itt vagy? Nem úgy volt, hogy ma mész el? – nézett felvont szemöldökkel a finnre.

– Mint látod… És ami az elmenést illeti, hidd el, többször is megtörtént.

– Hidd el, hogy nem érdekel – emelte fel a kezeit védekezően a spanyol lány. – Lara merre van?

– Teszem azt, mondjuk edzésen?

– Ja, tényleg – kapott a fejéhez a lány. – Meg kell kérjelek egy szívességre. Bármennyire is nem fűlik hozzá a fogam…

– Na, mondjad. Megnézzük Kimi bácsi mit tud segíteni – vigyorgott Camira a szőke.

– Tudod mit? Inkább felejtsd el… – forgatta meg a szemét a lány.

– Most már mondjad tényleg. Ígérem, visszaveszek az arcomból, és jó kisfiú leszek.

– Elképzelhetetlen vagy kisebb arccal… Na, mindegy, szóval az a lényeg, hogy nem akarok állandósult jelleggel Lara kocsiján élősködni, úgyhogy kéne egy nekem is…

– Szüljek egyet? – szólt közbe a finn.

– Mondjuk, ha esetleg végighallgatnál… – Kimi védekezően megemelte a kezeit, jelezvén, hogy a lány folytathatja. – Köszönöm. Szóval. Én nem értek a kocsikhoz, ez tény. De mivel te Forma1-es pilóta vagy, gondolom, konyítasz hozzájuk valamit, szóval eljöhetnél velem kocsit venni.

– Szóval kettesben akarsz velem elmenni autót venni. Randizni hívsz? – vigyorgott Kimi.

– Kész, feladtam. Te nagyobb gyökér vagy, mint hittem – csóválta Cam a fejét, de a szája sarkában mosoly bujkált, Kimi pedig hangosan felnevetett.

– Milyen kocsit akarsz?

– Valamit, ami nem áll meg százhatvannál – csillantak fel Camila szemei, mire a finn ismét nevetni kezdett. Fölhalászta az asztalról a kocsikulcsot, majd elindult a garázs felé. A nappali ajtajából azonban visszafordulva a lányra nézett.

– Na, mi van, nem jössz? – Cam szeme felcsillant, és a finn után sietett. A garázsban Kimi bepattant a volán mögé, Cam pedig az anyósülésre. Bár utálta, ha nem ő vezet, azért úgy gondolta, egy F1-es pilótával nem áll le vitázni. A szőke srác egy Merci-szalonba vitte, ahol a lány szinte első látásra beleszeretett egy fekete Mercedes Benz CLS 320 CDI-be. A finnre pillantott, aki abban a pillanatban tudta, hogy jó helyre hozta a lányt. Cami megvette az autót, majd intett Kiminek, hogy elviszi egy próbakörre a kocsit, majd csak utána megy haza.

Hangosan ordíttatta a rádiót a kocsiban, kihajtott az autópályára, és rálépett a gázra. Vigyorogva nézte, ahogy a sebességmérő egyre jobban kúszik fel. Bár nem autózta ki a kocsiban rejlő 250 kilométeres óránkénti maximum sebességet, azért elégedetten tér vissza a jelenleg otthonául szolgáló házhoz.

Idő közben Lara is hazaért, meg az idő is jócskán estefelé járt már. Camilának nem volt hangulata a „nagy, közös családi vacsihoz”, mert sejtése szerint megint az ő szekálása lett volna a legfőbb téma, és nem érzett magában elég erőt, hogy végighallgassa a pasi hiányáról szóló tippeket és felvetéseket. Nem tette túl magát a Fernandóval történt dolgokon, és ez zavarta. Hirtelen ötlettől vezérelve kivágta a szobájában a szekrénye ajtaját. Konkrét céllal kezdett el ruhákat keresgélni, és kidobálta a választott darabokat az ágyra. Elment a fürdőbe, letusolt, hajat mosott, majd a haját lágy csigákba csavarta. A szemét vastagon kihúzta fekete szemceruzával, majd visszalépett a szobába és magára vette a ruháit. Fekete melltartóra egy fehér, vékony anyagú, mélyen kivágott, szinte átlátszó felsőt vett, egy rövid, fekete farmer sorttal, a lábára pedig szintén fekete, magas sarkú bokacsizmát húzott. A telefonját és egy kis pénzt a zsebébe csúsztatott. Vetett egy utolsó pillantást magára a tükörben, majd a szobaajtaját becsukva maga mögött lement a nappaliba. Az ott tanyázó Lara és Kimi furcsán méregették.

– Hová mész? – kérdezte gyanakodva Lara. Rossz előérzete volt.

– El. Kieresztem kicsit a gőzt. Majd jövök. Sziasztok. – Lekapta a fogasról a fekete bőrdzsekijét, majd nekivágott az éjszakának. Nem igazán ismerte a barcelonai szórakozóhelyeket, ezért taxit hívott, és megmondta az estére szánt terveit. A taxis bólintott majd elindította a kocsit. Nagyjából fél óra után megérkezhettek egy pub elé. A világító neonlámpák már messziről hirdették a hely nevét. Cam kifizette a fuvart, majd határozott léptekkel megindult a bejárat felé. Az ajtóban álló kidobó semmit sem mondott, egyből beengedte a lányt. A kivillanó fekete csipkemelltartó, meg az öltözékének együttese megtette a hatást. Egyből a bárpult felé vette az irányt, ahol kapásból két pohár vodkával indított. Nem akart mást, csak legalább egy rövid időre, egy este erejéig megfeledkezni minden Fernandóval kapcsolatos fájdalmáról.

A dzsekijét hamar ledobta magáról és a táncparkettre vetette magát. És bár mindig lenézte azokat a lányokat, akik az ember alkotta körben rázzák magukat, most pontosan ezt csinálta. A lelke darabokban volt, és úgy érezte, joga van hozzá. Nem akart semmit érezni, semmit, ami a spanyolra emlékezteti. Sajnálatos módon pedig rá kellett ébrednie, hogy abban a stádiumban van, amikor minden a fiúra emlékezteti. Három újabb vodkával és két koktéllal később érezte, hogy két kéz a derekára fonódik hátulról, és valaki a hátához simul. Az illető végighúzta a kezét a gerincén, amibe a lány beleremegett. A mögötte levő belecsókolt a nyakába, majd finoman megharapta. A kezek a vállára simultak, majd finom cirógatva a lány testét lehúzta az oldalán őket, hogy megállapodjanak a csípőjén.  Ha az első mozdulatokból nem lett volna biztos benne, akkor az orrát megcsapó illat teljes mértékig meggyőzte volna. Halvány remegés futott végig rajta. A fiú karjai közt megfordult, és a tőzegbarna íriszekbe nézett. Szemében könnycseppek gyülekeztek.

– Mit keresel itt? Madridban lenne a helyed. – Igyekezett érzelemmentes hangon megszólalni, de nem ment. Az érzelmek elárasztották, és az alkohol dolgozott benne.

– Hozzád jöttem. Sajnálom. – A fiú szemeiben mintha őszinteséget látott volna. – Minden, amit mondtam… Egy ökör voltam, tudom.

– Nem! - Camila lerázta magáról a fiú kezeit, mert élénken élt benne az érzés, amit a hazaérkezésekor érzett, megpillantván a fiút egy másik lánnyal. – Nem tudod, min mentem át. Hogy mennyire fájt. Az, hogy egy másik nőt láttam az ágyunkba, egy tőrdöfés volt. De a szavaiddal még meg is forgattad a szívembe döfött tőrt. Szenvedtem, nem érted? Még mindig… – Cami arcán lecsorogtak a könnyek, képtelen volt tovább tartani magát.

– Tudom, és sajnálom. – A fiú egy lágy mozdulattal letörölte az arcán lecsorgó könnycseppet. Camila egy pillanatra elhitte, hogy a srác tényleg komolyan gondolja, amit mond, és eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha minden a régi lenne. Hiszen a fiú most olyannak tűnt, mint régen, mikor összejöttek.

– Ez nem mentség. – A szavak suttogás formájában hagyták el a lány ajkait. A fiú közelsége még mindig megbabonázta őt, és nem volt biztos benne, hogy ha teljesen józan lenne, képes-e megőrizni az ép eszét, hát még így, hogy ivott. A fiú ajkai a lányéra tapadtak. Egy pillanatra megfeszült a teste, de ahogy a fiú csókolni kezdte, ellazult, és belesimult az őt ölelő karokba. Néhány percnyi csókolózás után váltak csak el végleg egymástól.

– Fernando… – A fiú neve halk sóhajként, segélykérésként szakadt ki a lány száján, és Camila minden érzése benne volt. Az eddig érzett fájdalom, a fiú iránti szeretet, ugyanakkor a gyűlölet azok iránt a dolgok iránt, amit tett, és remény. Remény arra, hogy talán minden a régi lehet. Nando csak kézen fogta a lányt, és szelíd erőszakkal húzni kezdte maga után.

A lány nem tudta volna megmondani, hogy hogyan kerültek a hotelszobába, ahogyan azt sem, hogy hogyan kerültek le róla a ruhái. Az utolsó emlékképe az volt, hogy beleomlott Fernando karjaiba. A feje egyből kitisztult. A picsába. A jó büdös picsába – szitkozódott magában, majd a szobában szétdobált ruháit kezdte keresgélni. Gyorsan magára kapkodta mindet, majd az alvó fiút a szobában hagyva kisurrant, és elhagyta a szálloda egész épületét. Néhány sarokig vitték a lábai, amikor is lerogyott az egyik fal tövébe és arcát a kezébe temetve sírni kezdett. A gyógyulásnak indult sebek a fiú megjelenésével újra felszakadtak, és jobban fájtak, mint előtte.

Hogy hihettem azt, hogy minden olyan lesz, mint régen? Megcsalt! Többször is. Nem akarok még egy olyan kapcsolatot, mint az volt. Nem akarom, hogy míg én mindent megteszek érte, és szeretem, ő a hátam mögött ide-oda keféljen valakivel. Hogy lehettem ilyen naiv, hogy megint hittem neki? – A gondolatok csak úgy cikáztak a fejében. Úgy érezte, hogy az érzései pengeélen táncoltatják, és csak egy nagyon kicsi hiányzott neki ahhoz, hogy leessen arról a pengéről. A telefonját előkotorta a zsebéből és tárcsázni kezdte annak az embernek a számát, akiről tudta, hogy az év bármely napjának bármely napszakában hívná fel, mindig lenne rá ideje.

– Cami? Mi történt? – Iker hangjában aggodalom csengett, Cami pedig amint meghallotta legjobb barátjának a hangját, megnyugodott kicsit. A világ – ha nem is teljesen – de valamelyest visszarázódott a helyére. Tudta, hogy Ikerre mindig számíthat, mert bármi történjen is, a kapus soha nem hagyná, hogy baja legyen.

– Beszélj. Mondj valamit! – kérte sírós hangon barátját.

– Mi történt? – kérdezte ismét a fiú.

– Fernando. Barcelonában van. Lefeküdtem vele. – A lányból ismét kitört a zokogás. A fiú egy cifra káromkodást követően beszélni kezdett a lányhoz. Lényegtelen és értelmetlen dolgokat hordott össze az edzésekről, Becks és Guti bohóckodásairól, Raúl bölcsességeiről, de a hangsúly nem is a mondandója értelmén volt, hanem azon, hogy a lány hallja a hangját. Iker hangja olyan volt számára, mint a legjobb nyugtató. Bárhol, bármilyen körülmények között meg tudott nyugodni, a fiú hangját hallván. Biztonságban érezte magát, bátornak és rettenthetetlennek. Ikert hallgatván elhitte, hogy nem történhetnek vele rossz dolgok, és hogy a hibáinak nem lesznek következményei.

– Cami, most le kell tennem, mert felszállok a repülőre. Odamegyek. Nagyon szépen kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget. Kérlek, ígérd meg nekem! – A fiú hangja határozottan félelmet sugárzott. Féltette a lányt önmagától is és attól is, hogy esetleg újra összetalálkozik a csatárral.

– Ígérem. – Camila hangja elhaló volt, és rekedtes. A fiú nem tehetett mást, hitt neki, és reménykedett, hogy betartja a szavát.

*

Iker soha ilyen hosszúnak nem érezte még a Barcelonába tartó repülőutat, pedig megtette már párszor. Még mielőtt felszállt a gépre küldött egy SMS-t Larának, hogy ha kell, akár a föld alól is, de kerítsék elő Camit. Aggódott, és félt. Soha ilyen kiborultnak nem hallotta még a lányt, és rettegett, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. Tudta, hogy pillanatnyilag a lány képes lenne bármire, és ez aggasztotta, mert ugyanakkor azt is tudta, hogy bármit is csinálna is most, egy nap múlva megbánná. Tisztában volt vele, hogy amit Cami iránt érez, már régen túlmegy a barátság határain, de tudta, hogy nem szabad a lányra erőltetnie magát. Pláne addig, amíg ő még Fernandót szereti. De egyébként se.

Már tűkön ült, és amikor a gép leszállt a barcelonai reptéren, elsőnek ugrott fel a helyéről, és vágtatott ki a terminálból. Egyből elővette a zsebéből a telefonját és Camit hívta, ám a lány mindig csilingelő hangja helyett csak a géphang szólalt meg.

– A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható. Kérjük, ismételje meg hívását később. – A fiú agyában itt szakadt el az a bizonyos húr, földhöz csapata a készüléket, és beleüvöltött a barcelonai éjszakába.