21. fejezet | 2. rész

Sziasztok! 

Őszintén sajnálom, hogy csak ilyen sokára érkezett a következő rész, de ezer más dolgot írtam (amiknek az eredményét a Final Masquerade-en láthatjátok is), vagy amikor nem írtam épp, akkor ezerrel tanultam. Viszont most itt van, kijavítva, bár elképzelhető, hogy maradtak benne hibák, ha találtok, nyugodtan szóljatok, javítom - de ugye ez is egy olyan rész, ami eredetileg E/1-ben volt, csak aztán most átírtam E/3-ra. 

Ígérem, megpróbálok majd valami rendszert vinni a frissítésekbe, hogy itt is legyen új rész, illetve a FM-n is, csak nem könnyű összeegyeztetni mindent - sokat akar a szarka, tartja a mondás. De a TT-t akkor is végig fogom írni, ha harminc évesen is ezt fogom írni. :D Bár remélem erre nem kerül sor :D Abba is hagyom a rizsát, itt van a 21. fejezet második felvonása. 

Csak a focistáktól óvjon az ég

Camila reggele nehezen indult, és ennek a legfőbb oka az volt, hogy Villa keltette – bedőlve a lány ágyába. Mivel Cami modora általában másfél órával a lány után ébredt, durván és disztingválatlanul küldte el a csatárt valami jóval melegebb vidékre. Miután Villa vigyorogva távozott – figyelmen kívül hagyva Camila cifra káromkodássorozatát – a lány morogva mászott ki az ágyból és ballagott a szekrényéhez, hogy kitalálja, mit lenne célszerű magára venni. Végiggondolta a programot – edzés, uzsonna Bastiannal, meccsnézés – és rájött, hogy nincs az a ruha, amit mindhárom helyre megfelelő, így nagyot sóhajtva törődött bele, hogy kénytelen lesz még egyszer öltözködni.

Végül minden mindegy alapon egy fehér mezalsót, egy fekete trikót és egy Ikertől csórt, válogatottas melegítő felsőt húzott magára. A fürdőszoba gyors meglátogatása után összedobálta az edzőcuccát a sporttáskájába, hogy aztán azzal együtt ballagjon ki a nappaliba.

– Mehetünk reggelizni? – érdeklődte a kanapén henyélő Sergiótól és Davidtól, akik álmos tekintettel pislogtak rá, a két fotelben ülő Cesc és Pepe pedig csak vigyorgott a dolgon. – Na jó, inkább nem akarom tudni, hogy mit csináltak. Villa, kelj fel! – rángatta fel a csatárt. – Ha ahhoz volt energiád, hogy ilyen rettentő kreatív módon ébressz, akkor ahhoz is legyen, hogy túléld a napot. Mr. Intelligencia, este meccsed lesz, és örülnék, ha nem vágnád be a szunyát az ellenfél tizenhatosánál. – A lány szóáradatára a csatár csupán elnevette magát, és legyintett.

– Áh, nem érné meg, maximum negyvenöt percet tudnék ott aludni, az meg semmire se elég. – Cami kiosztott neki egy gyors taslit, majd elindult az ajtó felé, de félúton visszafordult.

– Iker merre van? – érdeklődte a szobában ülő sokaságtól, bár még mindig nem sikerült megértenie, miért mindig az ő szobájukban gyűlt össze mindenki, de már hellyel-közzel beletörődött.

Cesc érzett magában annyi erőt, hogy képes legyen válaszolni a lány által feltett kérdésre, így tőle érkezett a felelet, miszerint a kapus szobájában tollászkodik. Cami nagyot sóhajtva dobta le a táskáját, és indult az Iker szobáját rejtő ajtó felé.

– Iker, kapkodd magad, mert odalenn van egy nagy tányér sonkás omlett, ami csak rám vár, és szeretném, ha bensőséges kapcsolatunkat nem zavarná meg Aragonés sürgető szava – sétált be a szobába két koppintás után. A félmeztelen kapus a haját törölgetve jött ki a fürdőszobából, és Cami egyből levette, hogy a srác nem áll éppen a helyzet magaslatán- – Edzőcuccod összeraktad már? – érdeklődte tőle, mire heves fejrázás volt a válasz, és a kapus már vissza is sietett a fürdőbe. Cami felsóhajtva sétált a szekrényhez, és bedobálta a szükséges holmikat a hálóőr táskájába. Időközben kezébe akadt egy tiszta, fekete póló is – a lány sejtése szerint, Iker ezt tervezte felvenni aznap.

– Cami, nem láttad véletlenül a…? – kezdte, mire a lány odadobta neki a fekete pólót, amit tökéletes reflexszel kapott el, és húzott magára.

– Kösz Kislány, nem is tudom, mi lenne velem nélküled – nyomott egy puszit Cami arcára, majd a táskáját felkapva elkezdte terelgetni maga előtt.

– Az, hogy már rég elhagytad volna a fejedet. De cserébe, mert egy kisangyal voltam, a buszon beszámolsz róla, hogy miért néz ki úgy a fél csapat, mint akin átment egy úthenger. – Kérésére csupán megadó bólintás volt a válasz.

A nappaliban a srácok ugyanúgy voltak, ahogy a lány hagyta őket, így szükségét érezte, hogy odaszóljon Ramoséknak: – Sese, David, próbáljátok elővenni a szebbik arcotokat, és nem mutatni, hogy mennyit aludtatok – vagy nem aludtatok az éjjel. – Egyből mindkettő felugrott, és jókedvűen szalutált, mire Cami csak fejingatva ment a táskájáért

Az étteremben kikérte a hőn áhított omlettjét és forró csokiját, és amint megkapta, odaadó pillantásokkal kezdte el vizslatni. Az rántotta csupán vissza a focisták cudar valóságába, amikor egy villa úszott be a tökéletes kajáról alkotott ideálképébe. Az evőeszköznek természetesen gazdája is volt, Pepe Reina személyében, aki jóízűen tömött egy falatot a szájába – Cami reggelijéből.

– Nem tudom, feltűnt-e, de ez a tányér előttem van, amiből egyenesen következik, hogy én akarom megenni, szóval nem azért van itt, hogy te felzabáld. Remélem értetted a célzást, mert ha még egy falatot lopsz, a villám véletlen nem a kajámba, hanem a kezedbe szúrom – morrant oda a lány, mire a kapus jóízűen felnevetett.

– Nagyon morcos vagy ma reggel – vigyorgott a kopasz kapus Camira, mire az végre ráemelte a tekintetét a sonkás omlettről.

– Köszönd a kedvenc csatárunknak, ott a túlsó végen. – A lány visszafordította a tekintetét a reggelije felé, és végre a villájára tűzte az első falatot. Becsukott szemmel élvezte a szájában szétáradó ízeket. Amióta itt voltak a hotelben, volt ideje kitapasztalni, hogy milyen mennyeien készítik itt a sonkás omlettet.

Amikor már nagyjából a reggelije felét elfogyasztotta, végre képes volt másra is koncentrálni az evésen kívül. Körbenézett az asztalnál, ahol Sesén kívül az összes focista turkálta az előtte levő… Caminak még csak ötlete sem volt, mi lehetett az, de rémesen bizarrnak találta.

– Az mi? – kérdezte Ikertől a tányérjára bökve.

– Állítólag valami gabonapehely és kefir. De nem hiszek nekik. – A lánynak muszáj volt felnevetnie azon, ahogy Iker bizalmatlanul méregette a tányérján heverő valamit.

– Oké skacok, ha megígéritek, hogy nem árulkodtok, szerzek nektek kaját. Normális kaját – mondta a lány halkan, miközben óvakodva körülnézett. Mert hát ugye nem igen szabadott nekik mást enni azon kívül, amit itt eléjük raknak. Csak ez olyan ocsmányul nézett ki, hogy megesett rajtuk a szíve.

– Mondtam már, hogy imádlak? – csillant fel David szeme.

– Na, nézd már, milyen jó füle van az öregnek – vigyorodott el Cami, de tudta, hogy ezért a csatár edzésen kíméletlenül kikergeti majd belőle a lelket is. – Mennyi idő van indulásig? – érdeklődte a lány.

– Fél óra – érkezett a válasz Cesctől. Cami meg is jegyezte magában, hogy a katalán középpályás az egyetlen, aki meghallja a kérdéseit.

– Negyed óra múlva hozom a kajátokat. Hátul találkozunk a medencénél. – Gyorsan bekotorta a reggelije maradékát, és megitta a forró csokiját. A kiszolgáló pulthoz sietett, és megszólította az ott álldogáló lány.

– Szia! Lehetséges lenne, hogy tíz szendvicset megcsináljak nálatok az alapanyagaitokból? – A lány kicsit furán nézett a focistára, úgyhogy kifejtette bővebben. – Pár srác nem igazán lakott jól a reggelivel, és a halálukon van, nekik kéne. Segítek megcsinálni őket, csak…

– Persze, gyere csak. Egyébként Lori vagyok.

– Camila. Köszi, egy életen át hálás leszek. Meg a srácok is – vigyorodott el.

– Milyen szendvicsek kellenének? – kérdezte kedvesen.

– Hát… Két nutellás Sesének. Két szalámis Pepének. Ikernek és Davidnak két-két sonkás-sajtos, Cescnek pedig két párizsis-sajtos. És a nutelláson kívül mindbe mehetnek zöldségek. A szalámisba paradicsom, a sonkásba savanyú uborka, a párizsisba pedig saláta és paradicsom.

– Okés, akkor lássunk hozzá – vigyorodott el a lány, és kipakolt tíz zsömlét a belső pultra. Tíz perc alatt valóban megvoltak, így mindenkinek különböző színű szalvétákba csomagolták a szendvicseit. Ikerét természetesen fehérbe, Pepéét pirosba, Davidét feketébe, Sergióét narancssárgába, Cescét pedig sötétkékbe. Cami beledobálta őket egy szatyorba, majd feltűnésmentesen kisunnyogott a medencéhez, ahol a srácain kívül tényleg nem ült senki. Kiosztotta a kaját, amire a focisták úgy vetették rá magukat, mint akiket egy hete éheztetnek.

– Tündér vagy Cami – nyomott puszit a lány arcára Fabregas.

– Jól van, tudom. De egyetek mielőtt elkésünk és Luis büntiköröket futtattat – eresztett meg egy vigyort a focisták felé, mire mindannyian gyorsabban kezdték rágcsálni a szendvicseiket. Miután sikeresen megeszegették őket a táskáikkal együtt megindultank ki, a buszhoz. Fenn a lány természetesen Iker mellé ült, és alig várta, hogy elkezdje regélni az előző este történéseit.

– Igazából annyi az egész, hogy Segio és David kitalálták, hogy ők olyat játszanak, hogy ki bír tovább fennmaradni, de kellett nekik egy bíró is. Mivel senki nem akarta vállalni, ezért kisorsolták. Rám esett a voksuk… És valahányszor próbáltam volna elaludni, felébresztettek. Végül nagyjából egyszerre vágták be a szunyát, valamikor fél négy körül.

– Istenem, hogy mennyi eszük van. És jobbkor nem tudták kitalálni, mint az elődöntő előtti éjszaka? Hát az is biztos, hogy nem az eszükért szeretjük őket – csóválta a fejét Cami.

– Miért, szeretjük őket? – vigyorodott el Iker.

– Jogos a kérdés. De ez megér egy pacsit – nyújtotta a lány a tenyerét, a kapus pedig nem habozott belecsapni. Jókedvűen telt az út a stadionig, ahol a csapat edzett. Odaérve, egy villámgyors átöltözést követően már mindenki a pályán volt, és elkezdték a bemelegítést. Természetesen David végig Camila nyomában járt, és fenyegetőzött, hogy mi lesz majd, hogyha egyszer elkapja.

– Ahhoz előbb talán utol kéne érnie, David bácsi – válaszolta neki a lány pimaszul vigyorogva, és eszeveszett sprintbe kapcsolt, hogy az asztúriai csatár még véletlenül se érje utol.

A bemelegítő futást követően Cami kimerülten dőlt a fűbe, David pedig mellérogyott, és egyből csikizni kezdte a lányt, mondván, bácsizza a … Leginkább Ikert.

Az edzés hosszú volt és fárasztó, de Cami úgy vélte, hogy a csapat végre kellőképp együtt van ahhoz, hogy megverjék a törököket. Ettől a gondolattól boldog mosolyra húzódott a szája, és elégedetten szállt fel a buszra, hogy visszatérjenek a hotelbe.

Félórával a visszaérkezésüket követően, már mindenki tetőtől talpig vizes volt, mert valamilyen rejtélyes módon mindenki a medencében végezte. Az ötlet értelmi szerzőit természetesen Pepe és Sergio testesítette meg.

Magával a fürdéssel Caminak sem lett volna semmi problémája. A gond az volt, hogy esélyt sem adtak neki arra, hogy fürdőruhába öltözzön. Ő pedig – minekutána már úgyis vizes volt – úgy döntött, ez nem maradhat megtorlatlanul, és megkísérelte, minden egyes ellene merényletet elkövető focista vízbe taszítását.. Davidnál és Pepénél sikerrel is járt, Iker a lánnyal együtt dőlt a vízbe, Ramos meg fogta magát, és mikor Cami megpróbálta belökni, nemes egyszerűséggel belerakta a vízbe a lányt.

Ebédre sikerült már mindenkinek száraz ruhába bújnia, és ezúttal a kaja is olyan volt, amit a srácok szívesen ettek – a bolognai lasagnét mindegyik úgy lapátolta befele, mintha reggel nem ettek volna meg két szendvicset. Nagy nehezen kikönyörögték Luisnál, hogy had kérjenek repetát, de utána Ramos még Camila kajájával is erősen szemezett.

– Felejtsd el! – szólt a hátvédre. – Reggel már tisztáztam a játékszabályokat. Rád is vonatkoznak, nem csak Pepére. – Az andalúz letörten bólintott, majd a tányérjáról kezdte összeszedegetni villájával, a szemmel már nem látható tésztadarabokat.

*

Cami ebéd után felvonult a szobájukba és kiválogatta a délutánra és estére szánt ruháit. Úgy volt vele, hogy meccs előtt már nem jön vissza a hotelba, tehát mindent össze akart szedni. Egy gyors tusolás és hajmosás után, a haját laza hullámokba szárította, majd farmer sortot vett fel, egy kék-fehér csíkos toppal. A sötétkék Adidas oldaltáskájában belehajtogatta a Cesctől kapott mezt, beleszórta a szükséges holmijait a táskába – telefon, pénztárca, iratok, belépő, illetve piros és sárga arcfesték – majd a lábára véve a fekete sportcipőjét, kisétált a nappaliba.

– Ügyesek legyetek srácok, mert fel akarom venni a mezed, Iker – kacsintott a kapusra majd előbb őt, utána pedig Sergiót is megölelte.

– Látlak még meccs előtt? – érdeklődte a kapus, mire egy bólintás volt a válasz a lány részéről.

– Persze, kezdés előtt lemegyek majd az öltözőkhöz, és majd mondok lelkesítő beszédet. De amúgy sincs okotok pánikra, győzni fogtok. – Gyors, Iker arcára nyomott puszi után már robogott is le a szálloda előterébe, ahol Bastian már vigyorogva várta. Két puszival köszöntötték egymást, majd Cami a német felé nyújtott karjába karolt.

– És, hova megyünk? – érdeklődte a szőkétől.

– Egyelőre a kocsihoz – felelte, és ahogy kiértek a szálloda elé, a középpályás megállt egy fekete BMW előtt.

– M6? – kérdezte Cami a típusára utalva, de Bastian csak megingatta a fejét.

– Majdnem. M3 – válaszolta mosolyogva, és kinyitotta a lány előtt az ajtót.

– Csak azt ne mondd, hogy a tiéd, és idehozattad Münchenből! – pillantott Cami a németre, magasba vont szemöldökkel, miközben beült az anyósülésre.

– Nem az enyém. Egy barátomtól kértem kölcsön – felelte mosolyogva, majd becsukta az ajtót, és a másik oldalra sietett.

– Ugye szereted az olasz kaját? – kérdezte vigyorogva, miközben gyújtást adott, és lassan kifordult a szálloda elől, besorolva a bécsi forgatagba.

– Imádom.

Cami szemében Bécs teljesen más város volt, mint Barcelona vagy akár Madrid. Látszott rajta a közép-európai kifinomultság, és a barokk hatása. Meseszép volt, és a lány csak ámult a hatalmas, díszes épületeket látván, noha Barcelona és a spanyol főváros is tele volt ehhez hasonló kiművelt építmények.

– Télen sokkal szebb. Meg persze éjszaka, kivilágítva. Amikor hó fedi az utcákat, a házak tetejét, és az épületeket világító lámpák fénye visszaverődik a hóról. Az egész város fényárban úszik. És persze a karácsonyi vásár hangulata visszaidézhetetlen. – Cami úgy tapadt az ablakra, mint aki először jár külföldön. Maga előtt látta a Bastian által leírtakat, és megfogadta, hogy ide egyszer mindenképp visszatér, lehetőleg télen, a vásár idején.

– Megérkeztünk. – Camit a középpályás hangja rántotta vissza a valóságba, és egyből balra kapta a tekintetét. Az út túloldalán egy hangulatos kis étterem állt, a cégére hirdetése szerin Da Capo volt a neve. Az épület minden egyes apró részével Olaszországot idézte fel a lányban, aki lelkesen csodálta az olasz éttermet.

Addig bambulászott, amíg Bastian át nem ért hozzá, és ki nem nyitotta az ajtót. A kezét nyújtva kisegítette a lányt, majd egy gombnyomással aktiválta a kocsin a központi zárat és elindultak az étteremhez.

Ahogy Cami belépett az ajtón Bastian előtt, a szája is tátva maradt. Az első rész szinte egésze faberakásos volt – mind a falak, mind a mennyezet. Mindenhol két, vagy háromszemélyes kovácsoltvas asztalok voltak, hozzáillő székekkel. Beljebb pedig a faberakást átváltották a téglaboltívek, és az egész olyan összehatást keltette a lányba, mintha visszarepült volna az időben. Csak állt és szemlélődött, Basti pedig elégedetten vigyorgott rá.

– Tetszik? – érdeklődte a német.

– Viccelsz? Imádom! – adta meg neki a választ Cami, és hirtelen felindulásában egy puszit nyomott a német arcára.

– Ezt miért kaptam? – kérdezte kicsit talán meghökkenve.

– Mert egy ilyen szép helyet mutattál – kacsintott rá a lány, pajkos mosollyal az arcán. Bastian fejingatva, de széles vigyorral az arcán indult el az eléjük érkező pincér felé, akivel németül diskurált pár szót. Mialatt ők minden bizonnyal az asztalfoglalásról beszélgettek, Cami tovább szemlélte az éttermet. A falakon mindenféle képek kaptak helyet, volt köztük néhány fekete-fehér is, talán a ’20-as évebeli Bécsről, de akadtak frissek is. Camit lenyűgözte, hogy szemmel követheti az étterem környékének változását az elmúlt évtizedek során.

A képek vizsgálástól Bastian szakította el azzal, hogy a karjánál fogva, finoman húzni kezdte maga után. Egy kétszemélyes asztalhoz ültek le, a belső udvarra néző ablak mellé.

– Mit iszol? – érdeklődte Bastian, lefordítva a pincér kérdését.

– Valamilyen ízesített ásványvizet, ha van – találgatott a lány. Hiába volt ugyanis előtte, egy árva kukkot nem értett a hosszú, kacifántos német szavakból.

– Van persze. Citromos, narancsos, mangós, meg valami olyan ízű, amit nem hogy angolul nem tudok, de gőzöm sincs, hogy egyáltalán mi az – felelte a középpályás, mire Cami elvigyorodott.

– Akkor egy mangósat kérnék. – Miután a lány tudatta választását a némettel, aki a saját rendelését is hozzámondva, az anyanyelvén kezdett karattyolni a pincérnek.

– Tudod már, mit eszel? – kérdezte Bastian, de a lány felvont szemöldökét, és elhúzott száját látva rájött kérdése értelmére. – Jaj, bocsi. Fordítsam?

– Elég lesz, csak a tésztákat, de azt viszont nagyon megköszönném. – Cami hálás mosollyal pillantott a középpályásra, aki szép lassan elkezdte sorolni az étlapon szereplő tésztaételeket. A lány végül sikeresen megállapodott a gnocchinál paradicsomos-juhsajtos szószban, Bastian pedig elmondása szerint, valami tejszínes-darálthúsos pennét rendelt. Míg vártak a kései ebédükre, rengeteg mindenről beszélgettek. A német középpályás elmesélte például, hogy van egy bátyja, aki szintén focista, és mesélt rengeteg gyerekkori történetet, így Cami is nekilátott, hogy megossza vele az Ikerrel és Unai-jal közös emlékeit.

Mire kihozták az ebédjüket Cami megtudta, hogy óvodában és általánosban egyaránt Bastian volt a legrosszabb gyerek, és a bátyjával állandóan valami csínyen történ a fejüket – persze csak akkor, mikor épp nem fociztak. Merthogy egyébként minden szünetben, sőt iskola után is közös szenvedélyüknek, a labdarúgásnak hódoltak.

A lányt teljesen lenyűgözte az az alázat, ahogy a vele szemben ülő német focista a játékról beszélt. Teljes átéléssel magyarázta a sport nyújtotta örömöt, a játék közben érzett boldogságot, és hogy talán létezni sem tudna a labdarúgás nélkül. Cami kevés embert ismert, aki Bastianhoz hasonlóan vélekedett volna a fociról, de abban biztos volt, hogy Iker és Leo ezen emberek közé tartozik.

Az ebéd elfogyasztása után a német középpályás felvetette az ötletet, hogy menjenek sétálni, úgyhogy Bécs minden nagyobb sétáló- és vásárlóutcáját bebarangolták, végigbeszélgetve a délutánt. A Parlament előtti szökőkútnál álltak épp, amikor Bastian arcára egy Lucifert is megszégyenítő mosoly telepedett és ördögien villanó tekintettel szegezte tekintetét a Cami mögött található szökőkútra.

– Nem! Ne! Basti, eszedbe se jusson! – kezdett el hátrálni a lány, majd mikor látta, hogy a középpályás megindul felé, lekapta a táskáját és hátat fordítva menekülőre fogta. Hiába volt azonban Cami is kondiban, a német lényegesen gyorsabb volt nála, így hamar elkapta, és lazán a vállára dobta.

– Bastian, elég! – Más lehetősége nem lévén, a focista hátát kezdte püfölni, de nem hatotta meg. – Tegyél le! Most! – kérte, botor módon bele sem gondolva szavai súlyába.

– Kérésed számomra parancs. – Bastian kaján vigyorra húzva a száját ejtette bele újdonsült barátnőjét az előttük elterülő szökőkútba. A lány reakciója erre az volt, hogy egyből jelentős mennyiségű vizet fröcskölt rá, amikor pedig kimászott a szökőkútból még egy vizes öleléssel is megajándékozta a német játékost. Ennek köszönhetően gyakorlatilag egyikükön maradt egy árva száraz folt sem. Cami önérzetét ugyan kicsit bántotta, hogy csak aznap, már másodszorra áztatják, de végül abban maradt magával, hogy talán ennyi még belefér.

– Menjünk a napra, mert árnyékban hűvös van – kérte a lány, mire a focista bólintott és egy nem messze elterülő füves parkba kalauzolta Camit. Az első napos padra le is telepedtek, és várták, hogy a ruháik megszáradjanak. Mire ez megtörtént, már elég későre járt ahhoz, hogy elinduljanak a stadionba.

– Te is helyszínről nézed a meccset? – érdeklődte a lány, a német csak megrázta a fejét.

– A hotelből, kötelezően közös program. De ha vége majd hívj nyugodtan – felelte, Cami pedig mosolyogva bólintott. Mikor a stadionhoz értek, a szőke előre kiszállt, hogy kinyissa az ajtót, amin vidám mosolyt csalt a lány arcára. Öleléssel és két puszival búcsúztak egymástól, ezt követően pedig a lány bevetette magát a stadionba. Az első útja a mosdóba vezetett, ahol átcserélte a pólóját Cesc mezére, majd az arcfestékből három csíkot húzott az arca mindkét oldalára. A belépőkártyát a nyakába akasztva, teljes harci díszben indult le az öltözőhöz.  Az ajtót nyitva találta, így egy lépést belépve elkrákogta magát, mire mindenki felé kapta a pillantását, Iker pedig egyből a lány mögött termett, és kezeit a lány szemére szorította.

– Na, mi van már? – érdeklődte a lány, cserfes hangon, kíváncsian a kapustól.

– Reina nudista strandon érzi magát – morogta Iker, mire Cami elhúzta a száját.

– Fúj Pepe, öltözz már, vagy beköplek Yolandának! – szólta a lány a kopasz kapusra, erősen fintorogva.

– Jól van már, na. – Reina hangja nagyjából úgy csengett, mint egy durcás kisgyereké, akitől elvették a kedvenc játékát.

– Srácok, ügyesek legyetek, verjétek meg az oroszokat úgy, mint az első meccsen, rendben? Játszatok felszabadultan és ne stresszeljetek rá, és akkor menni fog. – Cami sorban végigölelgetett mindenkit, akivel jóban volt – Puyolt, Sergiót, Cescet, Davidot, Pepét, és legnagyobb meglepetésére odalépett hozzá az az Andrés is, akivel a lány a Valdeszel való szakításuk óta alig beszélt. Mosolyogva ölelte magához a középpályást, és kívánt neki sok sikert, majd végül Ikerhez lépett.

– Mindent bele, te világ legjobbja – súgta a fülébe, majd egy szerencse-puszi után kisurrant az öltözőből, fel a lelátóra. Izgatottan várta a meccs kezdetét, és együtt énekelte a szurkolókkal az összes dalt. Direkt nem a VIP részbe kérte a jegyet, ugyanis utált a sok sznobbal együtt ülni. Még a meccs előtt beszélt pár szót a mellette ülő – vagyis inkább álló – sráccal és lánnyal. A lány – Hanna – is hozzá hasonlóan volt felöltözve, azzal a különbséggel, hogy rajta egy Torres rajongói mez feszített.

– Várj egy percre… Ez eredeti mez? – kérdezte a srác felvont szemöldökkel nézegetve a Cami által viselt piros csodát. A lány arcára letörölhetetlen vigyor költözött, és szinte hallotta, ahogy kattognak a kerekek a fiú agyában. – Cam… Camila… Camila Sánchez! – kiáltott fel a srác, amit normál esetben talán bánt volna a csatárlány, de a szurkolók hangjától szinte a saját gondolatait sem hallotta. – Tudtam, hogy ismerős vagy valahonnan – vigyorgott a srác, mire a lány elnevette magát. Direkt csak Camiként mutatkozott be, mert nem akarta, hogy felismerjék, de ezek szerint fölösleges volt a vezetéknév lehagyása.

– A húgomnak te vagy a példaképe – mondta Hanna, mire Cami teljesen ledöbbent. – A legkisebb húgom hét éves, és öt éves kora óta focizik, és azt mondta, úgy szeretne játszani, ahogy te. Váltig állítja, hogy ő a legnagyobb rajongód. Meg persze a Barcelonáé is.

– Kinn lesztek a döntőn is? – kérdezte a csatárlány a pártól, mire azok lelkesen bólintottak. – Figyeljetek, találkozunk itt? És akkor hozok valamit a húgodnak. – mondta mosolyogva, de a lány megrázta a fejét.

– Erre semmi szükség – mentegetőzött, de Cami leintette.

– Túl kevés a focizó kislány. És egyébként is, a legnagyobb rajongóm megérdemel ennyit. Hogy hívják a húgod? – kérdezte Hannától, aki mosolyogva ingatta a fejét.

– María. María Delgado. – Cami elismételte magában párszor a nevet, hogy biztosan megjegyezze. További beszélgetésre azonban nem volt alkalmuk, mert a csapatok a pályára vonultak, és együtt kellett éltetniük a Vörös Fúriát a többi szurkolóval.

Az első félidőben bár rengeteg helyzete volt a spanyol csapatnak, egyet sem sikerült értékesítenünk. A meccs hevében rengeteg káromkodás kicsúszott Cami száján, amin Tobíasék csak nagyokat vigyorogtak, de minden törekvésük ellenére, csapatuknak gól nélküli döntetlennel kellett elmennie a szünetre.

A lány szokás szerint a száját kezdte tépkedni izgalmában. Iker valahányszor mellette volt, és látta, hogy ezt csinálja, rászólt, de mivel a kapus az öltözőben tartózkodott épp, senki nem volt, aki megrendszabályozza. Nagyon reménykedett benne, hogy a pillanatnyi gólképtelenség súlya nem roppantja őket össze, és inkább még nagyobb harci kedvvel jönnek ki a második félidőre.

Előhalászta a táskájából a telefonját, és mikor rápillantott, meglepődve tapasztalta, hogy egy üzenet várja, Ikertől. Megnyitotta az SMS-t, és mosolyogva olvasta végig. „Ne tépkedd a szád, nincs gáz”. Cami pontosan tudta, hogy ha Ikernek tíz perc alatt van ideje SMS-t írni, akkor tényleg nagyon egyben van a csapat.

Alig néhány perccel később visszatértek a pályára, és mindenütt elszánt arcokat lehetett látni. Meg is lett az eredménye, hiszen Xavi révén az ötvenedik perben a spanyol együttes megszerezte a vezetést. Camit viszont borzasztóan meglepte a katalán játékmester gólöröme. A barcelonai csapattárs kezével egy C betűt formázott, majd egy egyest és egy hármast mutatott. A lány tudta, hogy a C Camilát jelent, az egy és a három pedig egybeolvasva tizenhárom, ami a gránátvörös-kék együttesbeli mezszáma volt.

A spanyol válogatott karmesterénél ez valami bocsánatkérés-félét jelenthetett, legalábbis a lány így értelmezte. A tekintete a kapuban álló Ikerre tévedt, aki szintén mosolygott, és tekintetével a lelátókat pásztázta, Cami sejtése szerint őt keresve. Ő is tudta hát, hogy a gólszerző öröme a csatárlánynak szólt.

Xavi gólja elindított valamit, mert innentől kezdve a spanyol csapat végigtámadta a mérkőzést, és az oroszoknak kinézett egy csúnyább vereség is, ehhez képest örülhettek, a végül Güiza és Silva által beállított 3-0-s végeredménynek.

A meccs után Cami még elkérte Hanna telefonszámát, hogyha esetleg mégsem találnák egymást a döntőn, akkor meg tudja keresni őket. A sikeres telefonszámcserét követően a lány pedig már loholt is az öltözőhöz. Az ajtó – szokás szerint – nyitva volt, így vigyorogva lépett be rajta.

– Fantasztikusak voltatok srácok! – A hangulat elképesztő volt odabenn, mindenki ünnepelt, és táncolt, Sergio, David, Cesc és Pepe énekeltek, amibe Iker is be-beszállt időnként. Ahogy a madridi kapus észrevette barátnőjét, egyből felé lépett egyet, Cami pedig a nyakába ugrott. Mindenkit végigölelgetett ismételten, és ezúttal Xavihoz is odamerészkedett.

– Nagyszerű volt a gólod – szólt a lány, mire a középpályás szerényen elmosolyodott.

– Nézd Kislány, egy marha voltam, szóval sajnálom. – Cami vigyorogva ölelte meg a bűnbánó tekintetű katalánt, jelezvén, hogy semmi gond. Mindettől függetlenül érezte, a hátába fúródó szúrós pillantásokat, és azt is tudta, hogy a tulajdonosuk nem más, mint Víctor. De akkor és ott, nem érdekelte semmi más, csak az, hogy a csapat nyert, és hogy a barátsága a középpályással talán újra a régi lehet.