14. fejezet

Mi van, ha...?

Ajánlott zene: Simple Plan - What if

Amikor Liza felriadt a Camitól kapott SMS hangjára leginkább a pokolban kívánta viszontlátni a lányt, de aztán végül hatalmas sóhaj kíséretében felhívta barátnőjét, aki elregélte neki a rövid sztoriját. Közben persze az addig Liza mellett alvó Cris is felébredt, mi több, fel is ült az ágyban.

– Na, mi az? – kérdezte „jó reggelt csókot” lopva barátnőjétől, aki bár már több hónapja nézegethette kedvére a portugál focista felsőtestét, a látvány még mindig belefagyasztotta a szót.

Liza az ágy mellett levő fotelban heverő pólóért nyúlt, hogy hozzávágja az önelégülten vigyorgó Ronaldóhoz.

– Vedd fel, és ne röhögj! – morgott a kapuslány, majd miután hosszabb időre el tudta szakítani tekintetét a fiú felsőtestétől – amelyet immáron fehér póló fedett – belekezdett. – Cami valószínűleg eget rengető hülyeséget csinált – megint.

– Mit? – sóhajtott fel a fiú.

– Konkrétumokat nem tudok, csak sejtéseim vannak, amik remélem nem fognak beigazolódni. – Liza elmélázva ingatta a fejét, majd gyorsan magára kapkodva ruháit, a fürdőbe belibbenve egy leheletnyit szalonképesebbé varázsolta magát.

Amikor visszament a szobába Cris még mindig az ágyban tanyázott – ismételten póló nélkül.

– Direkt szívatsz, igaz? – nézett kérdőn Liz a fiúra.

– Most miért? – vigyorodott el a portugál.

– Mert pontosan tudod, hogy ilyenkor legszívesebben rád ugranék – motyogta a lány immár az ágyszélén ülve, szinte Cris szájába.

– És mi akadályoz meg benne?

– Hat betű, C-vel kezdődik, és „amila” a vége. Ha megtudtam valamit, majd szólok. – Gyors csókot nyomott barátja szájára, majd kisétált a szobából, el arra, amerre a nappalit sejtette.

*

Cami mindeközben kisebb méretű idegösszeroppanás szélén állt, és a tudat, hogy a leghalványabb emlékképe sincs azt illetően, hogy kivel feküdt le rettentően bosszantotta. A másodperceket óráknak érzékelte és a létező összes variációt lejátszotta fejben a legrosszabbtól a legjobbig – már ha egyáltalán létezett ilyen. Mindemellett persze iszonyatosan sajgott a feje az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően.

Amikor Liza leért, Cami a száját rágcsálva szuggerálta a vele szemben levő üvegasztalt, mintha csak mozgásra akarná bírni.

– Essünk túl a „jajj de ki vagyok borulva” és a „de megviselt” részeken, mert te voltál hülye, hogy annyit ittál,  és térjünk a lényegre. Remélem, azért tudod, mit hagytam ott érted – huppant le a kapuslány Cam mellé.

– Igen tisztában vagyok vele, hogy túlléptem egy határt, de vállalom a következményeket. Azt hiszem – sóhajtott Camila. – Csak nem egy perverzül vigyorgó, félmeztelen Ronaldo maradt fenn? – kúszott vigyor Cami arcára, mire Liza csak megforgatta a szemeit. – Crisnek mit mondtál hova jössz?

– Hozzád. De annak a lehetőségét meghagytam neked, hogy zseniálisan magas intelligenciád megcsillogtasd előtte.

– Korán van, másnapos vagyok és fáradt. Ne beszélj rébuszokban.

– Délután négy van és nem érdekel a nyomorod – vigyorgott Liza. – Amúgy nem mondtam neki semmi konkrétat, csak, hogy szokásodhoz híven megint hülye voltál.

– Undok vagy. De azért kösz. Ki vele, mit csináltam tegnap?

– Cipő nélkül táncolás?

– Megvan, ugorjunk.

– Szokásos Lara-Cami asztaltánc-scene… – A lány csak intett, hogy sorolhatja tovább.

– Iker smaci?

– Hál’ Istennek emlékszem rá…

– Na, mesélj! – csapott le a dologra a madridi kapuslány. –- Mindig is érdekelt, hogy csókol az a pasi…

– Hé! Neked barátod van!

– Jól van, már kíváncsiskodni sem szabad? – játszotta a sértődött kisgyereket Liza. – Összegabalyodtál az argentin törpehörcsöggel is…

– Leóval? – Cami őszintén meglepődött. Ez a rész valahogy kiesett.

– Ühüm, annyira össze voltatok simulva, hogy nem tudtam, hol végződik az egyikőtök, és hol kezdődik a másik…

– Na, ez új. Tehát lehet, hogy ő volt?

– Megeshet – vont vállat Liza.

– Lizaa! Nem kérhetem el Victortól a komplett vendéglistát, hogy minden pasitól megkérdezzem „Bocs, nem rémlik valami, amiben szerepelek én, te meg egy ágy?” vagy esetleg szimpatikusabb a „Nem emlékszel, hogy hót részegen véletlenül nem veled feküdtem-e össze? Nem? No, sebaj, majd máskor”?

– Túlreagálod. Amúgy meg Valdés-zel is táncoltál.

– Ennyi erővel felírhatnánk Kimit, Crist, Sergiót, Davidet, Puyolt, Xavit, Iniestát, meg a Barca többi húsz játékosát is…

– Cris, Kimi és Sergio kizárva…

– Jogos. Annyira részeg még én se lehetek, hogy a barátnőm pasijára másszak rá.

– Jó, tehát három kihúzva.

– Juhú, egy lépéssel sem vagyunk előrébb, most már csak cirka kilencvenkilenc pasi lehet a listán. Minő boldogság.

– Ne ironizálj. Másnaposan még annyira sem megy, mint egyébként.

– Baszki! – csapott Cam a fejére, amit utólag százszor megbánt, mert még jobban megfájdult a feje. – Rijkaard tömegmészárlást fog véghezvinni, hogy aztán a téli átigazolási szezonban új csapatot vásároljon. – Lizának minden látható jel szerint fogalma sem volt arról, hogy barátnője mégis miről hablatyol.

– Holnap megyünk Valenciába. Fél nyolckor indulunk a stadion elől. Mindenki olyan másnapos lesz, amilyet katalán drukker még nem látott. Holnapután meccs, úgy, hogy részemről az, ha eltalálom a labdát, már hatalmas teljesítmény.

– Nyugtasson a gondolat, hogy ha az edző kinyír, nem aggaszt többé a ma hajnali partnered kiléte – vigyorgott Liza, de Camitól csak egy lesújtó pillantást kapott.

– Nem tudom, feltűnt-e, de ezzel nem segítesz! – morogta a csatárlány. Nem volt jobb ötlete, mint kivárni, és abban bízni, hogy idővel esetleg elfelejti a történteket. Csak hogy a képlet nem volt ennyire egyszerű. Ugyanis hiába nem tudta a srác kilétét, tökéletesen emlékezett rá, milyen volt, és a helyzet úgy állt, hogy egyáltalán nem a „könnyen felejthető szex” kategóriába tartozott.

*

Nem sokkal ezután leballagott a lépcsőn Kimi – akinek láthatóan semmi baja nem volt –, illetve Lara, aki inkább „faltól-falig támolygott” semmint egyenesen járt.

– Baszki, soha többé ne lássak alkoholt – mondta a szőke lány, mire Liza és Cami összenézett, és egyszerre szólalt meg:

– Még legalább két napig, mi? – Ha lett volna annyi ereje, minden bizonnyal lesújtóan nézett volna a két lányra, de már azt is értékelte, hogy nem hatot látott belőlük, hanem a tényleges mennyiséget.

– Cami, mehetünk haza? – kérdezte Kimi, mire a lány lelkes bólogatásba kezdett. Elfeledkezett ugyanis arról, hogy mennyire fáj is a feje. Az egyik kezében a cipőit cipelve, a másikkal a halántékát masszírozva vonult ki a rájuk váró taxihoz. Nem kérdezett semmit, csak fejben feljegyezte, hogy ezért majd illene megdicsérni a finnt. Majd egyszer…

Otthon úgy, ahogy volt, bedőlt az ágyba – véget akart vetni ennek a pocsék két napnak. Másnap reggel Kimi ébresztette, és amennyire be tudta határolni a Nap vagy nem kelt még fel, vagy nagyon be volt borulva.

– Mi lelt téged, hogy január másodikán hajnalban nem hagysz békén aludni? – morogta Cami a párnájába, és a fejére húzta a takarót, amit a finn azzal a lendülettel le is rántott onnan, és a sarokba hajított.

– Tájékoztatásul mondom, hogy negyvenöt perc múlva a Camp Nou előtt kell állnod, és mint a kis angyal felmasírozni a buszra, ami elrepít Valenciába.

– Bassza meg! – Cami úgy ugrott ki az ágyból, mint akit darázs csípett meg. Egyből berohant a fürdőbe, és készülődni kezdett, Kimi pedig mint aki dolgát jól végezte masírozott ki a szobából. Cami egy zuhany után egy kicsit az arcát tette rendbe – levakarta a sminket a képéről, átfésülte a haját, fogat mosott –, majd a szobájába visszatérve felvette a csapat egyen melegítőjét egy szintén Barcelona mintájú pólóval, illetve a cipzáras melegítő felső alá egy polár pulcsit is magára húzott – szintén csapatemblémával ellátva.

A sporttáskájába bedobálta a szükséges cuccokat – váltásruha, két csapatmelegítő szett, mez, edzőcucc, cipők, sípcsontvédő, neszesszer, laptop, töltő, telefon, majd mikor késznek nyilvánította, berántotta a cipzárt, fejébe húzta a kapucnit, és levágtatott lépcsőn. A konyhában a finn ült az asztalnál az ujján a kocsikulcsot lóbálva.

– El tudsz vinni úgy, hogy tizenkét perc alatt odaérjünk? – Kimi enyhén lenéző tekintettel nézett vissza a lányra. – Jó, hülye kérdés. Menjünk! – adta ki a csatár a parancsot, majd lerohantak a garázsba és bepattantak Cami Mercijébe.

– Tudod Kimppa azt hiszem, jövök neked eggyel – nevetett fel a lány már a kocsiban ülve.

– Eggyel? Tegnap hívtam taxit, ma felkeltettelek, elhozlak. Bárhogy számolom ez csak idén, már három. És hol van még az év vége – vigyorodott el a szőke is.

– Majd ha nagy leszek, meghálálom – kacsintott mosolyogva Cami a fiúra, pont abban a pillanatban, hogy az kicsit driftesen megállt a stadion parkolójában. A lány az órára pillantott. 7:29.

– Isten vagy! – vigyorgott a finnre, majd puszit nyomott az arcára és kiugrott a kocsiból. – Larát csókoltatom. Használjátok ki, hogy nem vagyok otthon – vigyorogva csukta rá az ajtót a fejingató Kimire, majd a busz felé sietett. A cuccát a busz oldalában lévő csomagtartóba dobta, majd Ronaldinhóval együtt szállt fel a buszra, ahol rajtuk kívül már mindenki a helyén csücsült – Rijkaard szinte a sofőr szájában.

– Á, Sánchez! Pontos, mint mindig! – ironizált az edző.

– Magának is jó reggelt, főnök! – A lány kényelmes léptekkel a busz hátuljában levő ötös üléshez ballagott, ahol már ott ült Valdés, Xavi, Messi, Iniesta és Puyol.

– ’Reggelt, srácok! – szokásához híven, az öt focistán végigtelepedve feküdt le – alvási célzattal, természetesen. Minden idegenbeli meccsre így utaztak, és a lány rendszeresen végigaludta az utat. A feje került a kapus ölébe, aki egyből betuszkolta a pulcsiját a lány feje alá. A dereka térsége Messi ölében nyugodott, a lábai pedig – amelyekről gyorsan lerúgta a cipőt – Iniesta és Puyol lábán nyúltak végig.

Alig indult el a busz, a lányt máris elnyomta az álom. Arra ébredt, hogy valaki az arcát simogatva próbálja keltegetni. Mikor résnyire kinyitotta a szemét Victor vigyorgó arcával találta szemben magát.

– Jó reggelt, álomszuszék! Megérkeztünk Valenciába. Az idő pocsék, és hideg van, de az általad ágynak használt csapattársaid szeretnék elhagyni a buszt.

– Miért nem vagy te másnapos? Miért nem vagy te fáradt? Miért vagy te ilyen kibaszottul idegesítően vidám? – morogta a lány miközben nagy nehezen feltápászkodott az eddig fekhelyéül szolgáló széksorról. A kapucniját a fejébe rántva mászott le a buszról és kikapta a cuccát a csomagtartóból.

A szállodába beérve már épp a hall és a recepció felé indult volna, amikor Valdés mellé ért és a másik irányba húzta.

– Második. Tárgyaló. Csapat eligazítás. – Camilának kedve lett volna képen törölni a fiút, de aztán rájött, hogy azzal is csak értékes energiát fecsérelne el, ráadásul Victor jókedve is hatványozottan jelentkezne, úgyhogy letett róla.

A tárgyalóban egy nagy, ovális asztal körül ültek, és Rijkaard osztotta az észt, a Valenciában töltött napok programjáról. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy Cami az asztalra borulva aludni kezdjen, mindössze az gátolta meg benne, hogy hol a jobbján ülő Valdés, hol a balján helyet foglaló Leo bökdöste meg, hogy ennek nem most van az ideje. A megbeszélés végén abban maradtak, hogy két óra múlva lesz a csapat edzése.

Végre felmehettek a szobáikba táskástul, mindenestül. Cami szokás szerint a Xavi, Leo, Victor triumvirátussal volt egy szobában – révén egyedüli lányként nem kap külön szobát.

– Most őszintén. Rijkaard normális? Két óra alatt nem lehet aludni, de egyéb elfoglaltsághoz meg sok. Elmeháborodott az az ember – morgott a lány, miközben ledobta magát az ágyára. A szobaajtón belépve egy nappali szerű helyiségben találták magukat, és innen nyílt két ajtó – a négyágyas háló illetve a fürdő.

Mindattól függetlenül, amit elmondott, lerúgta a cipőjét és végigdőlt az ágyon, mondván ő aludni akar. Egy perc nem telt el, és érezte, hogy besüpped az ágy, és mellé leülő argentin elkezdte csikizni.

– Elmebeteg! Hagyd már abba! – visította Cam nevetve.

– Ne aludj! Te magad mondtad, hogy nincs rá elég idő.

– Akkor mégis mit csináljak? Üljek a szobában és malmozzak? – vonta fel a szemöldökét a lány.

– Ne ironizálj, mert nem megy – vigyorgott fel a telefonjából a Camival szemközti ágyon ülő Xavi.

– Nem hiszem el, hogy mindenki ezzel baszogat! – ingatta a fejét a lány.

– Gyere FIFÁ-zni! – rángatta Leo Cami karját.

– Hagyjál már a hülyeségeiddel, dehogy megyek – szólt a lány, s azzal elővette a táskájából a laptopját, és az ágyon végignyúlva bekapcsolta azt és fellépett MSN-re, annak reményében, hogy a madridi ismerősei közül valaki elérhető. Nem bírta ki, hogy ne írjon rá Larára, akinek az állapota Elfoglalt volt, és közvetlen alatt Kimié pedig Nincs a gépnél. „remélem, hasznosan töltitek az időt ;)” – pötyögte a billentyűzeten, majd vigyorogva elküldte az üzenetet.

Hiába böngészte a listát senki nem volt elérhető, úgyhogy az állapotát „Rejtve kapcsolódik”-ra váltotta, és lehajtva a laptop tetejét kimászott a nappaliba.

– Kamus dög vagy, Kölyök! – Adott egy sallert az argentinnek. – Nem is FIFA, hanem Need for speed.

– Azt ne mondd, hogy az jobban érdekel, m int a foci – hitetlenkedett Leo.

– Pillanatnyilag égek a vágytól, hogy elverjelek titeket. – Kért egy kontrollert, és beszállt a játékba. A két óra gyorsan elröpült, és már az edzőcuccal a táskájukban szálltak fel a buszra, ami elvitte őket a pályához. Cami ezúttal az utolsó kettes ülésen foglalt helyet, az ablak mellé, és bedugta a fülébe az I-podját, aztán már csak annyit érzékelt, hogy Leo leült mellé. A fülében Dani Martin andalító hangja szólt, és lehunyt szemmel élvezte a zenét. Az rántotta ki a gondolataiból, hogy a mellette ülő srác megbökte.

– Nem alszok. Csak relaxálok – fél szemmel nézett a fiúra, aki aprót bólintott, úgyhogy visszatemette magát az El Canto del Loco énekesének hangjába.

A pályára érve egyből átöltöztek, és kimentek a gyepre. Camin hosszú ujjú melegítő felső és hosszúnadrág volt – alatta a mezalsóval – de így is fázott.

– Ahogy látom, kicsit fagyos a hangulat a társaságban. Melegedésképp tíz kör futás. – A Barca játékosai valahogy nem tudták értékelni az edző humorát, de zokszó nélkül nekikezdtek a köröknek. Caminak be kellett látnia, hogy az edző szavai igaznak bizonyultak – a második megtett kör után már egy cseppet sem fázott.

A futás és nyújtás utáni sprintgyakorlatok még viszonylag jól mentek a lánynak – bár bőven a „versenyideje” alatt teljesített, de elfogadható eredményeket hozott. Amikor azonban labdával kezdtek el foglalkozni, siralmas teljesítményt nyújtott. A kaput ritkán találta el, ha sikerült, akkor is erőtlen vagy lecsúszott lövésről volt szól.

– Sánchez! Ha így folytatod, holnap este a padról nézed végig a meccset – közölte a lánnyal az edzés végén Rijkaard. Cami nem felelt semmit, csak bólintott – tudta, hogy a férfinak igaza van, és jogos lenne, ha nem tenné a kezdőbe.

A szállodába visszaérve a csapat elfogyasztotta a közös ebédet, majd ismét a tárgyalóba vonultak, kielemezni az ellenfél játékát, illetve kitalálni a taktikát. Milliószor megnézték a Valencia előző meccsét, lassítva, több szögből, elemezték a taktikai felállást, a játékmódot, a játékosok személyes képességeit – magyarán jelesre felkészültek belőle. És bár Camila rendszerint mindig kivette a részét a munkából, és jobbnál jobb ötletekkel állt elő a felállás kidolgozását illetően, most bár próbált koncentrálni, a fáradság mindig úrrá lett rajta, és lekapcsolt az agya.

– Na, jó, most szépen felmész a szobánkba, letusolsz, és alszol, mint a kisangyal, kipihened magad, mert holnap szükségünk lesz rád – mondta neki Victor, miután kiszabadultak a tárgyalóból. A lány bólogatott, és vacsora után úgy tett, ahogy a kapus kérte – zuhanyozott, és lefeküdt aludni. Az álom hamar rátalált, és mélyen elnyomta.

Másnap reggel szinte fitten ébredt, bár az edzésen kiderült, a kellő sebessége még mindig nem volt meg. De a helyzet már mérföldekkel jobb volt – mind futómennyiségben, mint labdakezelésben. Az edzés végi levezetőfutások után visszamentek a hotelba, ahol a tárgyalóba beülve Rijkaard ismét beszélni kezdett.

– Könyörgöm, mondd, hogy rövidre fogja – tette össze a kezét Cami, mire a mellette ülő Valdés csak elvigyorodott.

– Akkor a holnapi kezdőcsapatot ismertetném, aztán mehettek Isten hírével, ötkor az aulában várok majd mindenkit. Tehát. A kapuban Valdés, ez gondolom tiszta volt. A jobb szélen Belletti, baloldalon pedig van Bronckhorst. A védelem közepén Puyol. A középpályán Xavi, Iniesta, Deco és Ronaldinho. A csatársort pedig Messi, Eto’o és Sánchez alkotja majd – megelőlegezett bizalommal. – Még elmondta a taktikát, hogy ki mikor megy vissza védekezni, illetve kíséri fel a támadást, majd valóban útjára engedte játékosait. Cami a szobában tett látogatás során magára kapta a fürdőruháját és a szálloda uszodájába ment. A medencébe fejest ugorva kezdte róni a hosszokat. Bár kifelé nem igazán mutatta, belülről üresnek érezte magát. Szüksége lett volna valakire, aki mellette van, aki szereti, mentális biztonságot ad neki. Aki mellett tudja, hogy semmi baj nem érheti. Valaki, akiben feltétel nélkül megbízik. De a szilveszter éjjel történetek csak még zavarosabbá tették az életét. Egyszerűen besokallt. Változtatni akart, lehetőség szerint minél előbb.

Nagyjából félóra úszás után szállt ki a medencéből és tekerte maga köré a fehér fürdőlepedőt alaposan végigtörölve magát. Mikor felért a szobába csak egy gyors e-mail és MSN vizitet tartott, és elvigyorodott, amikor látta Lara válaszát. „Naná hogy hasznosan. Kimster isteni az ágyban… részletekre is kíváncsi vagy? :D” gyorsan bepötyögött egy „attól mentsen meg az úristen” választ és elküldte, majd kikapcsolta a gépet, és fülébe dugta az I-podját. Félig csukott szemmel hallgatta végig a szokásos zenelistáját. Ebéd közben szinte senkihez nem szólt, ha igen, akkor is csak tőmondatokban, majd ebéd után újból a zenehallgatásba temetkezett. Nála ez már bevett rituálé volt, főleg fontos meccsek előtt – és ez most kétségkívül fontos meccs volt.

Fél hatkor érkeztek a Mestallába, és a vendégöltözőbe vetették magukat. Cami az öltözőben gondosan felgumizta a haját, majd szemlélte egy darabig az előtte heverő mezt. Még midig hihetetlennek tartotta, hogy az álma valóra válik, és a Barcelona első csapatát erősítheti.

– Ébresztő kislány, mennünk kell – bökdöste meg vigyorogva Victor, Cami pedig egy hálás mosolyt vetve a fiúra a sportmelltartójára húzta a mezt, majd a melegítő felsőt, és a srácok nyomában kisétált bemelegíteni.

Amikor megkapták a jelzést, a játékvezetőkkel legelöl libasorba álltak, és kivonultak a pályára. Cami szokás szerint az oldalvonal mentén leguggolt egy pillanatra, és végigsimított a gyepen az égre nézve, majd felállt a két csapat egymás mellé, sorban. Aztán a Barca játékosok mentek lepacsizni a hazai csapat focistáival, majd a két csapatkapitány kezet fogott a bíróval és a partjelzőkkel, és lerendezték a formaságokat. Cami eközben gondosan a kispadra dobta a melegítőjét.

A lány bizton állította, hogy élete legnehezebb mérkőzése volt. Nem csak azért, mert a csapat rettentő fáradt volt, persze, nyilván ez is szerepet játszott benne, de nem ez volt a fő, a mindent eldöntő ok. Hanem az, hogy az ellenfél játékosai rendre mindig durván léptek be, és rátartottak a csatárok lábaira, a játékvezető pedig mindig nekik fújt. Camila bokáját többször derekasan eltalálták, ám a lány mégis a végsőkig kitartott és pályán maradt. Valdés és Leo is látta, ahogy odacsúsztak a lánynak, és mindketten tudták, hogy ez simán sérülés, de mégsem szóltak egy szót sem, mert tudták, hogy Camila hajthatatlan, és az életben le nem tudnák ültetni a padra.

Amikor a meccs vége előtt is a hazaiak vezettek egy góllal, a lány már az egész csapaton érezte a reményvesztettséget és a csalódottságot, és tudta, hogy ez így nincs rendben. És akkor valami felszikrázott benne. Milyen jogon jön a Valencia ahhoz, hogy megverje az Ő csapatát? Hogy agyonrugdossa az összes játékostársát? Kétszeres erőbedobással kezdett futni, és menni a labdákért, és bár a lába piszkosul fájt, mindent megcsinált. Még a Valencia kapuja előtt beadta a labdát, aztán érezte, hogy rácsúsznak a lábára és a földre rogyott. A labdát kapó Leo viszont bepöccintette a játékszert a hálóba. A lány hallotta, ahogy a játékvezető a sípjába fúj érvényesítve így a találatot. Megkönnyebbült, és hátradőlt a fűben. Úgy érezte, a szívéről mázsás súly esett le. Leo rohant oda hozzá egyből, hogy megölelgesse, majd az egész csapat csatlakozott hozzá. Az argentin szélső már jelezni akarta Rijkaardnak, hogy küldjék be a csapatorvost, és készítsék a cserét, de Cami legyintett, hogy nem kell, a hátralevő két percet simán kibírja. Leo – bár nem tetszett az ötlet neki – de végül rábólintott, Cami pedig hálás mosolyt küldött felé.

Végül a hármas sípszó elhangzásának pillanatáig az állás maradt egy-egy. Cami a gól után még öt percet volt a pályán, bár igazából csak statisztikailag, mert sok hasznosat nem csinált. Erről mondjuk részben Leo is tehetett, mert mindig elkérte az esetleges labdákat, Cami emberét is támadta, és a lány helyén indult be. A csatárlány pedig ezért iszonyatosan hálás volt a fiúnak, mert az is komoly fájdalmat okozott neki, hogy szimplán sétáljon, nemhogy még fusson és focizzon.

A lefújás után Leo sietett a lányhoz, és oldalról átkarolva segített neki elhagyni a játékteret.

– Egy idióta vagy. Remélem, tudsz róla, hogy Rijkaard ki fog nyírni, ha lesérülsz – morogta a fiú mikor leértek a lelátók alatti, öltözőhöz vezető folyosóra.

– De nem fogok! – kötötte az ebet a karóhoz Cami.

– Nyilván úgy áll a helyzet pillanatnyilag, hogy sérülésmentesen megúszod. – A fiú hangja tele volt iróniával, ugyanakkor Cami érezte benne, hogy aggódik érte.

– Nem akarok lesérülni! Nem akarok kiszolgáltatott lenni! Nem akarok akár csak egy napra is abbahagyni a focit! Szükségem van rá, mint az oxigénre, a vízre. Ez az életem, nem érted? Ha abba kéne hagynom… Abba belehalnék. – A lány szemében könnyek ültek a monológja végére. A pillanatnyilag túlontúl zavaros világában a foci volt az egyetlen biztos pont. Az egyedüli olyan dolog, ami távol tartotta attól, hogy beleőrüljön az időnként lelkére nehezedő súlyba.
Leo csak óvatosan magához húzta a lányt, és a hátát simogatva próbálta vigasztalni. Cami csak ekkor értette meg, hogy teljesen irracionális Kölyöknek hívnia a srácot, mert bár lehet, hogy csak tizenhét éves, de érettebb, mint sokan gondolnák róla. Érettebb, mint sok olyan ember, aki idősebb nála. És ezért elsősorban az ilyen helyzetekben volt hálás, mert a fiú mindig tudta, hogy mit kell tennie vagy mondania. Tudta, hogy néha minden kimondott szó kevés, és csak egy ölelésre van szüksége, néha pedig világot rengető hegyi beszédekre. Jelen esetben az előbbi volt érvényben.