I don't care what he says, cuz I'm in love with you - Feliz Navidad

Na szóval, karácsony alkalmából úg gondoltam, hogy egy kis novellával kedveskedem nektek. Nem, még mindig nem a fejezet, de karácsonykor sokkal szívesebben írtam ezt. Egy barátnőm kérésére íródott pont Cris és Liza karácsonyáról, állítása szerint ugyanis hanyagolom őket. Nem vagyok tisztában a spanyol karácsonyi hagyományokkal, így ami kicsi esetleg található benne, az a magyarokból - illetve az én családoméból átvitt. Ja igen, és számomra azért is nagyon kedves ez a novella, mert néhány személyes emlék, élmény is helyet kapott benne. :) 

Szóval jó olvasást, és nagyon boldog, békés karácsonyt Nektek (így karácsony második napján :D) Feliz Navidad, Bon Nadal, Buon Natale, Hyvää Joulua, Merry Christmas (más nyelven sajnos nem tudom, ezek a számomra legfontosabbak :D - spanyol, katalán, olasz, finn, angol:D)

Ja még annyi, hogy függetlenül Barcás létemtől, ez egy picikét Realosra sikerült, de csak azért, mert tudom többen vagytok itt olyanok is, akik Madrid szurkolók, és hát egyszer van egy évben karácsony :)

puszi, Dorcsy

I don't care what he says, cuz I'm in love with you - Liz szemszög; Cris és Liza első közös karácsonya. 

(Leona Lewis - Bleeding love)

A kocsiban ülve hazafele menet kedvem lett volna tövig rágni a körmeim. Bár az én szüleimhez mentünk, mégis izgultam és féltem, hogy mi lesz a családom véleménye Crisről. Legfőképp Baltasar reakciójától tartottam. A bátyám számára eddig egyetlen barátom sem volt megfelelő, meglátása szerint ugyanis nem voltak hozzám valók. De Cris más volt, mint ők, ezt éreztem, és reméltem, hogy ezt Baltasar is tudomásul tudja venni.

A kocsi ajtón doboltam, de igazából ez csak pótcselekvés volt, a gondolataim millió mérföldre jártak a Móstoles felé tartó autótól, amiben utaztunk.

Cris nyugtatás gyanánt a combomra csúsztatta a kezét a váltóról. Mikor a tájtól elszakítva a tekintetem, felé fordítottam a fejem láttam, hogy bíztatóan mosolyog, de a gyönyörű barna szemekben ott ül a kétely. Megpróbáltam viszonozni a mosolyt, de csak nem akart összejönni, így végül feladtam.

A családi házunkig tartó út nagy része kiesett a fejemből, csak arra lettem figyelmes, hogy Cris az ajtóm nyitja és közli, megérkeztünk. Sóhajtva szálltam ki a kocsiból és emeltem ki a sporttáskám a csomagtartóból. Barátom bezárta az autót, majd kezét az enyémbe csúsztatva indultunk a bejárat felé. Meglepően hamar sikerült beengednem magunk a kapun és az ajtón is, így már az előszobában állva kiáltottam el magam.

– Baltasar, Anya, Apa, megjöttünk! – egy perc nem telt bele, és az egész családom az előszobába tódult. – Hadd mutassam be a barátomat, Cristiano Ronaldót. – az iménti magabiztosságomnak nyoma sem volt a hangomban. Félve pillantottam a két szülőmre és a testvéremre. Baltasar szúrós tekintettel méregette Crist, apa tekintetéből nem tudtam olvasni, anya meg mintha várt volna valamire.

– Köszönöm a meghívást sr. és sra. Herrero.

– Ugyan már, hagyjuk a Sra. Herrerót, hívj csak Esthernek. Üdvözlünk a családban. – anyám mosolyogva ölelte meg a barátomat. Az ő közvetlenségét látva apám is elmosolyodott és kezet rázott Crisszel, ám Baltasar tekintetéből továbbra is bizalmatlanság tükröződött. Aggodalom fogott el és esdeklőn néztem a bátyámra, hogy valamit csináljon vagy mondjon már. Végül egy biccentéssel kísért heló volt a Cris irányába történő köszönése – amitől bevallom őszintén, nem lettem nyugodtabb.

Baltasar véleménye világ életemben sokat számított, mindig adtam a szavára, így neki köszönhettem azt is, hogy amikor hívott a Real női csapata, én mentem. De tartottam attól, hogy ezúttal abban az esetben, ha elutasítja Crist, nem a barátom lesz az, akit otthagyok, hanem Baltasar. Mert már túlságosan szerettem Crist ahhoz, hogy elengedjem. A jelenléte jóval fontosabb volt annál, hogy csak úgy futni hagyjam. És ezért – Őérte – még a bátyámmal is képes lettem volna szembeszállni, akinek szinte minden velem történt jó dolgot köszönhettem.

Egy nappal szenteste előtt érkeztünk, és délutánra Cris és apa már olyanok voltak, mintha millió éve ismernék egymást. Jókedvűen beszélgettek Angliáról, Manchesterről, a fociról, a sportról, így nyugodt szívvel hagytam őket a nappaliban, hogy felmenjek a bátyám szobájába. A szokásos rövid-hosszú-rövid jelzést kopogtam le az ajtón. Nem sokkal később kattant a zár és kitárult az ajtó.

– Gyere be, Lizzy. – Ő volt az egyetlen személy, akitől valaha is elviseltem ezt a becenevet.

Becsukta mögöttem az ajtót, én pedig leültem az ágyára, és a szobáját kezdtem szemlélni. Bár rég jártam itt utoljára, szinte semmi nem változott. A falakon ugyanúgy ott virítottak a Ral Madrid és a Manchester United poszterei, helyenként közéjük ékelve egy két AC Milanost is. Elmosolyodtam a kettőnket ábrázoló fényképek láttam. Az egyik kedvencem is köztük volt. Ezen mindketten fehér, Real Madrid címerű mezben feszítettünk, egymást ölelve, büszkén vigyorogva. Én tizenhárom voltam a kép készülésekor, Baltasar pedig tizenhat.

– Mi a gondod Crisszel? – fordítottam hirtelen felé a fejem, elkapva a tekintetem a falról.

– Féltelek. Ő Angliában játszik, és Portugáliában van az otthona. Mindemellett, ha lehet hinni az újságoknak…

– Ugyebár köztudottan nem lehet – szóltam közbe, mert pontosan tudtam, mi következik, de csak leintett.

– Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Szóval a sajtó világméretű nőcsábásznak állítja be.

– A sajtó hazudik. Én ismerem. És tudom, hogy nem ilyen.

– És mindemellett tudod te, milyen nehéz egy távkapcsolatot fenntartani?

– Tudom, mert benne élek közel fél éve. Nézd Balt, őszinte leszek hozzád. Mindig szívesen vettem a tanácsaidat, és többnyire meg is fogadtam őket. Most mégis kéréssel fordulok hozzád. Nem, nem azt szeretném, hogy most menj le, és legyetek puszipajtások. De adj neki egy esély, hogy bebizonyíthassa, jó srác. Bízz bennem és az ítélőképességemben. Mert én bizton tudom, hogy jól választottam. Most kérdezheted, hogy miért kéne megtenned. Hát megválaszolom. Értem. Értem, és azért, mert tudnod kell, hogy szeretem. És nem akarom, hogy választanom kelljem közületek. Ami azt illeti, nem is fogok. Szóval korrekt így az ajánlatom? – reménykedtem benne, hogy igent mond, mert tudtam, ha Cris kap egy esélyt, akkor élni fog vele.

Baltasar halvány mosollyal rábólintott, én pedig vigyorogva ugrottam fel az ágyról és mentem oda puszit adni neki.

– Holnap díszítjük együtt a fát? – kérdeztem tőle.

– Naná, hugi – borzolta össze sötétbarna hajamat. Tettetett dühvel néztem rá, mire elkezdett csikizni. Nevetve borultam a földre magammal rántva őt is.

Bátyámba karolva, arcomon hatalmas mosollyal ballagtam le a lépcsőn. Apa és Cris ugyanúgy a nappaliban ültek és beszélgettek, ahogy hagytam őket, annyi volt a különbség, hogy idő közben anyu is megérkezett.

Cris mellé huppantam a kanapéra és egyből odafészkeltem magam az oldalához. Átdobta rajtam a karját és miközben beszélt a hátamat simogatta. Egész este, a vacsora alatt és utána is, a bátyámon volt a tekintetem, aki tényleg próbált jó képet vágni az egész helyzethez, amiért nagyon hálás voltam neki.

Este viszonylag korán elvonultunk aludni – az ajándékcsomagolást és minden egyéb karácsonnyal kapcsolatos elfoglaltságot másnapra hagyva.

Furcsa volt hazajönni és a szobámban aludni. Minden négyzetcentimétere a helynek a gondtalan gyerekkoromra emlékeztetett. A falon millió Real Madrid poszter, cikkek és újságkivágások a csapatról, a játékosokról, az edzőkről. Külön részt szenteltem a falon az olyan ikonoknak, mint Figo, Raúl, Zidane vagy Hierro, illetve a nagybetűs mester, del Bosque.

Csupa nagybetűvel volt a falra festve, hogy Hala Madrid, és különböző sorok, mondatok kiemelve a klubhimnuszból. Így került a falra a „Club castizo y generoso, todo nervio y corazón”* illetve az „Enemigo en la contienda, cuando perda da la mano”** sorok.

És ezek mellett persze rengeteg kép, közülük nagyon sok Baltasarral közös, de akad olyan is, ami Camit és engem ábrázolt, illetve az EB győztes keretünket.

Mosolyogva tekintettem végig az egészen, tudva, hogy mindez kitéphetetlenül hozzám tartozik, és mindörökre a részem.

– Jó látni, hogy mekkora szenvedéllyel tudsz szeretni dolgokat. – ült e mögém az ágyra Cris, és erre a mondatára kénytelen voltam elmosolyodni.

– Remélem tudod, hogy apa soha egyetlen barátommal sem tudott ilyen közvetlenül beszélgetni. – fordultam felé az ölelésében.

– Akkor ezt most vegyem kiváltságnak?

– Vedd bizony – bólogattam, és nevetve hozzábújtam.

– De nem gondoltam volna, hogy a tesóddal ilyen nehéz lesz – szólt nagyot sóhajtva.

– Hé. Azt mondta, ad neked egy esélyt, és nála ez már nagy szó. De ha valamiért nem jönnétek ki, mindig tartsd szem előtt azt, hogy mindennél jobban szeretlek.

– Én is szeretlek téged. – mosolyogva apró csókot nyomott a számra, majd mindketten nyugovóra tértünk.

Reggel mézeskalács-illat és a korgó gyomrom szolgált ébresztőóraként. Mosolyogva nyitottam ki a szemem és fordultam meg Cris ölelésében. Finoman simogatni kezdtem az arcát, így próbálva felébreszteni, de minduntalan csak mormogás volt a válasz. Vállat vonva indultam a fürdőbe, naivan azt gondolva, hogy mire végzek, elkészül. Persze csalódnom kellett, mert ugyanolyan édesen aludt, mint ahogy otthagytam. Visszasétáltam a fürdőbe, majd egy pohár vízzel tértem vissza.

– Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro. Háromig számolok. Ha addigra se rántod ki a segged az ágyból, hideg zuhannyal kezded a napot. – láthatólag semmi hatást nem értem el vele, úgyhogy számolni kezdtem. – 1… 2… 3… – majd mivel, mikor még ez után is a párnába temetett arccal aludt a nyakába borítottam a vizet.

– Normális vagy, asszony? – ült fel egyből az ágyban.

– Én szóltam, édes. Jó reggelt, és boldog karácsonyt, szívem. – vigyorogva sétáltam ki a szobából, majd le a konyhába. Határtalanul jókedvem volt.

– Jó reggelt, kicsim. Crist merre hagytad? – kérdezte a tűzhelynél álló anyám.

– Valószínűleg a szobámban van és öltözködés közben épp engem szid és a felmenőim sorolja. – vigyorogtam kivéve egy mézeskalácsot a tepsiből.

– Hideg víz? – nevetett fel apa.

– Nem akart felkelni. – vontam vállat. – Valahogy muszáj volt jobb belátásra bírni. – vigyorodtam el én is, majd leültem az asztalhoz, apával szembe. – Baltasar?

– Öltözik. Mindjárt mennek fát venni apáddal.

– Akkor kicsit megnógatom Crist és őt is elvihetitek. Nekem úgyis ajándékot kell csomagolnom. – szavaimat tett követte – még egy mézeskalácsot begyűjtve, anya megrovó tekintetétől kísérve mentem fel először a bátyám szobájába.

– Kipp-kopp. – sétáltam be a nyitott ajtón. – Nagy baj lenne, ha Crist is elküldeném veletek fát venni? – dőltem az ajtófélfának.

– Nem – felelte nagyot sóhajtva Baltasar. – Legalább lesz lehetőségem jobban megismerni.

– Remek! Ez a beszéd, bátyó. – vigyorogtam rá, majd visszamentem a szobámba, ahol Cris épp a fürdőből sétált ki.

– Siess, apáék mindjárt indulnak karácsonyfát venni. Örülnék, ha velük mennél.

– A bátyád nem lenne elragadtatva.

– Beszéltem vele, nincs ellenére. Cris, kérlek. – léptem közelebb hozzá.

– Legyen – sóhajtott fel. Vigyorogva nyomtam egy csókot a szájára, majd visszaballagtam a konyhába.

– Anyu, kell valamit segíteni?

– Hogy ne kéne! A salátákat meg kell csinálni, a sütiket megsütni, elkészíteni a pulykát meg a halat.

– Holnap megint jön az egész család? – vontam fel kérdőn a szemöldököm.

– Szokás szerint. – kérdésemre a konyhába éppen belépő Baltasar adott választ.

– Nora nem jön át? – kérdeztem a bátyámtól.

– De, vacsi előtt nem sokkal itt lesz. – Nora a bátyám barátnője volt, immár két és fél éve. Bírtam a lányt, mert ha arról volt szó, mindig helyre tette Baltasart. És emellett kedves csajszi volt, ráadásul a bátyámat is szerette.

A fiúknak nagy nehezen sikerült összecihelődni és elindulni, hogy megvegyék a – szerintük – tökéletes fát. Én elkéredzkedtem anyától ajándékokat csomagolni.

A bátyám ajándékát két mez képezte, mindkettőn Raúl neve és aláírása díszelgett, csak míg az egyik fehér színben pompázott, és Real Madrid címer díszített, a másik, a piros elején Spanyolország címere kapott helyet.

Apának egy könyvet vettem – nagy szerelméről, a rallyról. Odáig volt minden autósportért, de a szívéhez legközelebb álló a rally volt. Na meg persze a Forma1, de arról már az összes létező könyv a könyvespolcán díszelgett.

Anya ajándékát két könyv képezte – egy válogatott receptekből álló szakácskönyv, mivel imádott sütni-főzni, és új ízeket kipróbálni, illetve a hőn áhított, legújabb Ken Follett könyv.

Nora már egy fokkal nehezebb ügynek bizonyult, de végül a bátyám segítségével számára is meglett a tökéletes ajándék egy sárga, Nike pulcsi képében, amivel állítólag már hónapok óta szemezett.

Cris számára volt a legnehezebb ajándékot találnom. Mindenképp olyat akartam, ami egyedi és egyben személyes is, így végül egy karóra mellett döntöttem, aminek a számlapjába belegravíroztattam a kettőnk monogramját. A havi fizetésem majd felét ráköltöttem, de úgy gondoltam, megérte.

Miután mindenki számára elkészítettem a csomagokat, visszamentem a konyhába anyuhoz, és nekiláttam a vegyes saláta elkészítéséhez. Az egész délelőttünket a konyhában töltöttük, és volt már tizenegy óra is, mire apáék megérkeztek a közel kétméteres fával.

Anyával már előre vigyorogtunk, hogy hogyan fogják beállítani a nappaliba. Nem kellett csalódnunk, mert végül nagyjából harmincöt centivel megcsonkítva, de sikerült belefaragni a fenyőfatalpba.

Aztán persze Cris és Baltasar elraboltak fát díszíteni, ahol már abból komoly vita alakult ki, hogy milyen színű legyen a fa – végül a Real színei miatt, kék-ezüstbe öltöztettük a fenyőt. Persze a szokásos viták elkerülhetetlennek bizonyultak.

– Baltasar, hányszor mondjam még el, hogy azt az ocsmány pingvint nem rakjuk fel a fára. – kezdtem bele ötvenedjére is. Ezt a kört minden évben lefutottuk, és nem emlékszem olyan karácsonyra, hogy a gusztustalan tizenöt centis pingvin ne lifegett volna a fán.

– Szerintem semmi gond nincs vele. – szólt közbe a szintén fát díszítő Cris.

– Hát, Hugi, asszem győzött a túlerő – vigyorgott a bátyám, majd lepacsizott Crisszel.

– Mióta vagytok ti ilyen jóba? – vontam fel kérdőn a szemöldököm, de csak vállvonogatásokat kaptam válaszul. Úgy értékeltem a dolgot, hogy rám tovább nincs szükség, úgyhogy visszamentem a konyhába anyuhoz.

– Ezeknek nincs semmi szépérzékük. Ráadásul összefogtak ellenem – háborogtam anyának.

– Ekkora a barátság? – kérdezte anyu, mire egy amolyan „én is ezt kérdeztem” tekintettel néztem rá, amit ő csak hangos kacagással díjazott.

Ebéd után nem sokkal Nora is megérkezett, aminek én örültem a legjobban, mert így legalább a hirtelen összehaverkodó két kan nem volt túlerőben. Ahogy Nora leült a nappaliban a karácsonyfát tanulmányozva elvigyorodott.

– Győzött a pingvin? – amióta hozzánk járt karácsonyozni, már volt ideje és alkalma kitapasztalni a pingvin köré fűződő hadjáratunkat a bátyámmal.

– Naná, édes. Soha nem veszítek. – ült le a lány mellé Baltasar, átkarolva őt.

– Lásd be szívem, hogy semmi stílusérzéked nincs. Imádlak, de az a pingvin tényleg ocsmány.

– Na látod. Rajtatok kívül mindenki azt gondolja, hogy nem a karácsonyfára való. – szóltam bele ismét a vitába.

– Jajj, gyerekek! Ne veszekedjetek már. – jött be anya mosolyogva a nappaliba.

– Dehogy veszekszünk – bújtam közelebb az engem ölelő Crishez. A délutánt végigbeszélgettük, és este hat körül vittük le az ajándékokat a fa köré.

Apáéktól egy rakat ruhát kaptam, hogy formázzák a – szerintük – pocsék stílusom, illetve megajándékoztak a legújabb FIFA játékkonzollal is. Baltasartól egy ezüst nyakláncot kaptam, rajta egy szintén ezüst, viszonylag vastag medállal, ami a Real Madrid címerét ábrázolta. Norától egy szinte ugyanolyan pulcsit kaptam, mint amilyet én is adtam neki, csak az enyém lila színben pompázott. A lány erőteljes vigyorgásba kezdett, mikor ráébredt, hogy lényegében ugyanazt vettük egymásnak.

Cristől egy fehérarany nyakláncot kaptam szív alakú medállal, amibe bele volt gravírozva a megismerkedésünk dátuma, illetve a kezdőbetűink. Mosolyogva csókoltam meg, amit végül a bátyám krákogása szakított félbe.

– Vacsi után lelázlak FIFA-ban – vigyorogtam rá, ő meg amolyan „challenge accepted”fejjel nézett vissza.

Az ajándékbontogatás után apu alig akart elszakadni a rallys könyvtől, de végül közös erővel sikerült rábírni, hogy jöjjön vacsorázni, így hatan ültünk le az asztal köré elfogyasztani a szokásos rántott hal – rizs – krumpli saláta menüt.

Vacsora után persze sor került a beígért FIFA-zásra, ahol előbb Baltasart majd Crist vertem el. Fél órával később ugyanezt már Nora is elmondhatta magáról. A nagy TV-n eközben a Reszkessetek betörők hatszázadik ismétlése ment, ennek következtében a bátyám, a barátnője, Cris és én is kívülről fújtuk az egész szöveget.

Késő este aztán a szobámban, forró csokit kortyolva ültem Cris ölében, és azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen milyen szerencsésnek is mondhatom magam. Hiszen itt vagyok 19 évesen, az általam imádott srác ölében, akit szemmel láthatóan a családom is szeret. A családom, ami egyben van, és egy hatalmas boldog egészet alkot. És hogy milyen hatalmas ajándékot adott nekem Baltasar. Nem a nyaklánc, bár kétség kívül imádom. Hanem azt, hogy elfogadta Crist. Mert ez az, amivel a lehető legboldogabbá tette a karácsonyomat.

– Min gondolkozol? – simított ki Cris egy hajtincset az arcomból.

– A karácsonyi csodákon. A szerencsémen. És azon, hogy mennyire szeretlek – mondtam egyre közelítve az arca felé, végül pedig megcsókoltam.

– Én is szeretlek, Liza. – mondta miután elváltak ajkaink. Arcom a mellkasába temettem, és így ültünk tovább, majd szinte egyszerre kívántunk egymásnak boldog karácsonyt – én spanyolul, ő pedig portugálul.

*A klub tiszta és nagyvonalú, életerős és bátor
**Ellenség a versenyben, ha veszít kezet ráz.