19. fejezet

Jobb időkre várva

Ajánlott zene: Gotye - Somebody that I used to know

Amikor Camit levitték a pályáról pocsék érzés kerítette hatalmába, úgy gondolta, hogy ezzel cserbenhagyta a csapatot. Hibásnak érezte magát, és úgy vélte, hogy túlreagálta a dolgokat, de akkor is bántotta Iker viselkedése. Hogy passzív volt, sőt, néha gunyoros. Nem ilyennek ismerte meg a fiút, és ötlete sem volt afelől, hogy mi válthatta ki a kapus ilyenfajta magatartását.

Amikor a fiú felé rúgta a labdát és találkozott a tekintetük, rájött, hogy hiába megy az ellenfél két góllal, még menthető a meccs, bármi megtörténhet, ennek fényében pedig újra küzdeni kezdett. De az előzmények miatt figyelmetlen volt, és nem vette észre Figót. A portugál becsúszását követően érzett fájdalom minden addigi, ehhez hasonló érzést felülmúlt. Nem sokon múlt, hogy könnybe lábadjon a szeme, de az önérzete nem engedte. Még otthon a Nou Campban sem, nem hogy a Bernabeúban – gondolta a lány.

Nyugodtan tűrte, hogy a hordágyon leviszik a pályáról, bár legbelül tombolt. Magát hibáztatta a figyelmetlenségéért, azért, hogy hagyta, hogy így érjen véget ez a számára oly fontos találkozó. De tudta, hogy a vereség hozzátartozik az élethez, és mindig benne van a pakliban, csak egyszerűen piszkosul nehéz volt feldolgozni.

Az orvosi szobába beérve rögzítették a lábát, majd az orvos közölte, hogy részleges ficam vagy rándulás, mindenképpen kórházba kell menni vele, mire Cami kijelentette, hogy ő Madridban nem megy kórházba, ha kell műteni, akkor azt majd Barcelonában. A lábára fújt jégspray és a bokáját szorító kötés enyhítette a pályán hirtelen érkező fájdalmat, és megkísérelte a pályaszélére történő visszatérést. Az orvos rosszalló pillantásától kísérve ugrált el az ajtóig, ahol szó szerinte belefutott a nemrég lecserélt Beckhambe.

– Becks! Te itt? Rád nem a pályán lenne szükség? – kérdezte a lány.

– Lenne, de a térdem még nem bír egy teljes meccset. Amúgy sem hiszem, hogy a csapat tervezetében szerepelne, hogy ezen a meccsen, emberhátrányban még szerezzen egy gólt – nevetett fel az angol. – Gyere, segítek. – A szőke férfi Camit átkarolva könnyítette meg a lány számára a mozgást.

– David! – állt meg a lány, mire a férfi érdeklődve fordult felé. – Nem tudod, Ikernek mi baja?

– Az, hogy makacs és olyan kemény a feje, amilyet még soha nem láttam. Ráadásul fura kényszerképzetei vannak, amivel az őrületbe kerget mindenkit.

– Ezt kifejtenéd bővebben.

– Kérdezd őt, én nem akarok ebbe beleavatkozni, mert a végén azért is én leszek a hibás, hogy ő hülye és lassú a felfogása. De menjünk, mert lemaradsz a meccs végéről. – A lány bólintott, és a focista segítségével felbicegett a pálya szélére, majd mielőtt helyet foglalt volna a Barca kispadján, szorosan megölelte az angolt.

– Köszönök mindent! – mondta a lány halványan mosolyogva.

– Ugyan már Kicsi lány, igazán nincs mit! – A csatár egy félmosoly kíséretében összeborzolta a lány haját, és a saját kispadja felé ballagott.

Pont Ronaldinho góljára értek fel a pályára, és a brazil a találat megszerzésre után Cami felé mutogatva ünnepelt – de csak rövid ideig, hiszen a meccsből hátra volt még negyed óra, ráadásul a csapat kétgólos hátrányban játszott. Mindenesetre ez nagyon meghatotta a lányt, és szemébe könnyek szöktek, arcára pedig mosoly ült. Kéz tördelve figyelte a mérkőzésből hátralevő perceket, és legbelül ordított azért, hogy ő is ott lehessen a pályán.

A szívét melengette az, hogy látta, a csapata milyen alázatosan küzd, de vannak pillanatok az életben, amikor az alázat nem elég, csodára lenne szükség. Cami tudta, hogy ez klasszikusan a második kategóriába tartozó eset volt, és valójában esélye sem volt a csapatnak a két gól megszerzésére. Tudta, mégis reménykedett, hiszen ahol már remény sincs, ott nagy a baj.

Cami sejtése beigazolódott, csapata csalódottan, leszegett fejjel ballagott le a pályáról, és a lány szemével barátját kereste. A kapus volt mindközül a leginkább letargiába zuhanva. Ilyen volt a természete, nagyon nehezen dolgozott fel ehhez hasonló kudarcokat. Önmagát hibáztatta, és magát állította be bűnbakként. Cami ismerte már ezeket a „depressziókat” és valamelyest talán kezelni is tudta.

Mire a kapus mellé ért, már felállt a székéből és a fiú nyaka köré fonta a karjait. Szorosan ölelte barátnője derekát, és Cami abban a pillanatban átérezte a kapus összes fájdalmát, és azt kívánta, bár átvehetne a fiú vállát nyomó súlyokból valamennyit.

– Gyere, menjünk! – húzódott el Cami puszit nyomva Victor arcára. A fiú aprót bólintott, majd átkarolva Camit lesegítette a lépcsőn. Ahogy leértek a folyosóra a kapus ölébe kapta a csatárlányt, így menve be az öltözőbe. 

Néma csöndben és rekordgyorsasággal zuhanyozott mindenki, és a lefújás után fél órával, már mind a buszon ültek. Cami nagyon régóta először Victor mellett, a fiú ölelésében. Tudta, hogy a kapusnak szüksége van rá, és arra, hogy minden percben ott legyen, és támaszt nyújtson neki, és ő pedig kötelességének érezte ezt megtenni.

A szállodában szokás szerint Leóval és Xavival volt közös a szobájuk, ám ezúttal a jól megszokott vidám hangulatnak nyoma sem volt. Ami azt illeti, mindannyian úgy érezték eljött a világ vége. Mert persze, kikapni mindig szörnyű, de ha a csapat legnagyobb, legrégibb ellensége mér rád csapást, az mindig jobban fáj. Négy gólt kapni ettől a csapattól meg aztán a fájdalmak netovábbja. Azt tervezték, hogyha nyernek Madridban, akkor elmennek Cami régi kedvenc szórakozóhelyére ünnepelni, de a lány tartott attól, hogy az épp tele van a boldogságmámorban úszó madridistákkal. A siratóházra hajazó hangulatot végül Leó törte meg:

– Ugyan már srácok. Oké, értem én, fáj a vereség, az mindig fáj. De millió és egy meccset fogunk még játszani a Reallal, és bőven lesz alkalmunk megmutatni, hogy ki az úr a háznál. Rendben, a csatát elvesztettük, de a háborút megnyerhetjük, és ami azt illeti, továbbra is mi állunk a tabella élén. Szóval könyörgöm, ne legyünk már ennyire búval baszottak. – A fiú monológjára Cami akarva-akaratlanul is felkuncogott, és Xavi arcára is mosoly szökött. Egyedül Victor maradt ugyanolyan búskomor, bár a lány sejtése szerint egy teljesen más univerzumba járt.

Cami finoman megrázogatta a srác vállát, mire az érdeklődve pillantott rá, olyan tekintettel, mint aki valahol mérföldekre van tőle. A lány elhívta Victort, hogy menjenek, sétáljanak egyet, a fiú pedig bólintott, és a lányt átölelve lelifteztek a szálloda hátsókertjébe. Egy ottani padnál tovább nem jutottak, mert a fiú hiába volt maga alatt, tudta, hogy Cami lába sérült, és nem akarta még jobban megerőltetni azt. Camila átvetette lábait a kapusén, így az ölébe kerülve. Karjait a fiú nyaka köré fonta és a mogyoróbarna szemekbe nézett.

– És akkor most mesélj, hogy mi nyomja a lelked. – A kapus egy pillanatra lehunyta a szemét, majd nagyot sóhajtva belekezdett.

– Ez az egész. A meccs. Négy gól, érted? Négy? Gyűlölöm az érzést, hogy megint csalódást okoztam a szurkolóknak, a csapatnak és magamnak. Hogy nem sikerült teljesítenem a kitűzött célt. Hogy megint alulmaradtam az elvárásokhoz képest. Tudom, hogy el kellene felejtem, és magam mögött hagyni az egészet, de egyszerűen nem megy és összeroppant a dolog súlya. És…

– Vic! Victor, koncentrálj és jól figyelj rám! – Cami két kezébe fogtam a fiú arcát, és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen. – Nem okoztál csalódást senkinek. Tudod miért? Mert minden tőled telhetőt megtettél a győzelem érdekében. És lehet, hogy te az éremnek azt az oldalát látod, hogy négy gólt bekaptál, de én, a csapat többi tagja, és a szurkolók is azt nézik, hogy mennyit kivédtél, hozzáteszem ebből nem egyet és nem kettőt bravúrral. Szóval arra kérlek, ne emészd magad, mert csak ártasz vele magadnak. Nézz előre a jövőbe, és ne foglalkozz azzal, ami a múltban történt. Tudom, piszkosul nehéz, de próbáld meg a kedvemért. – Cami elmosolyodott, és apró csókot lehelt a fiú ajkaira. A kapus szorosan magához ölelte a lányt, és halk köszönömöt suttogott a fülébe. A lány csak elmosolyodott, és még szorosabban csimpaszkodott barátja nyakába.

Még ültek egy darabig a madridi éjszaka sötétjében, egymást ölelve, majd visszamentek a szállodába. A szobába érve Leo fogadta őket azzal, hogy Caminak csörgött a telefonja, de nem akarták felvenni, amikor látták, hogy Iker az.

Camilán a név hatására rengeteg érzelem futott keresztül, a legerősebben mégis a boldogságot érezte. Hihetetlenül boldog volt, hogy a fiú kereste őt, és bármi baja is volt, minden bizonnyal elmúlt. Megkérte az argentin srácot, hogy dobja oda a telefonját, majd miután kezében tudhatta a készüléket kisántikált a hotelszoba nappalijába és onnan ki a teraszra. Amint kiért behúzta mag mögött az üvegajtót és tárcsázta a madridi kapust.

Nem tudta, milyen beszélgetés fog elhangzani kettejük között, de biztos volt benne, hogy nem akarta, csapattársai fültanúi legyenek annak. Nem azért, mert titkai lettek volna előttük, pusztán abból kifolyólag, hogy úgy gondolta, Iker csak és kizárólag az ő élete részét képezi ezáltal nekik, a többieknek, semmi közük nem volt hozzá. Talán Vicnek – gondolta a lány. De neki meg úgyis elmondom. – Ezzel a gondolattal rövidre zárta a problémát és figyelmét immár a füle mellett búgó készülékre fordította.

– Szia Iker! – szólt Cam a telefonba, amikor meghallotta, hogy gyerekkori barátja felvette a készüléket. – Láttam, hogy kerestél, gondoltam visszahívlak. Mellesleg gratulálok a győzelemhez.

– Kösz. Meg a három pontot is. – A fiú hangja nemtörődöm módon csengett, és tele volt gúnnyal és flegmasággal.

– Nem igazán értem, mi bajod van, de úgy érzem nem aktuális az időpont ennek megvitatására…

– Ó, igen menj csak pasidhoz… Akiről mellesleg örülök, hogy méltóztattál szólni, és nem a kibaszott újságokból kellett megtudnom, hogy egyáltalán van valakid. – Ha lehet, a hangjában még több volt a cinizmus. – Biztos nagyon megviselte a lelkét a vereség. Ápolgasd csak őt.

– Elárulnád mi a szar bajod van? Ha nem ismernélek, azt gondolnám féltékeny vagy. Nem, valóban nem hívtalak, mert úgy gondoltam, hogy ezt majd személyesen mondom el, mert abban a hitben voltam, te is velem örülsz majd annak, hogy Fernando után végre találtam valakit. De ezek szerint fölöslegesen reménykedtem.

– Ó bocsáss meg, hogy nem örülök annak, hogy az egész világ előbb tudja meg a legjobb barátom magánéletét illető tényeket, mint én. Tényleg rettentő örömteli a dolog…

– Kibújt a szög a zsákból? Ez a probléma? Talán tudnál rólam dolgokat, ha ne adj isten alkalomadtán méltóztattál volna felhívni! – Camila is kezdett kijönni a béketűréséből, bár legbelül már összetört. Szíve szerint rávágta volna a kapusra a telefont, de tudta, attól semmi nem oldódik meg. Sőt, ami azt illeti, minden csak még rosszabb lett volna. Tisztában volt vele, hogy ha úgy alakul, ez a veszekedés véget vethet a barátságuknak – feltéve, hogy van nekünk még olyan.

– Tán csak nekem szabad felemelnem azt a rohadt telefont? Nyilván lefoglalt, hogy az új kapcsolatod építgesd, és beilleszkedj az ősi rivális csapatába.

– Te voltál az, aki legjobban támogatta, hogy idejöjjek. És most ezt hánytorgatod fel nekem? Iker mondd, mégis… mégis hova tetted a gerinced? Kölcsönadtad valakinek? – Camilát egyre jobban eltöltötte az idegesség, és valójában félt. Rettegett attól, hogy mikor leteszi a telefont, akár ki is törölheti Iker nevét a névjegyzékből, mert a barátságuk, ami egykor erősebb volt mindennél, úgy tűnik majd el, mint a hó júliusra – mintha nem is lett volna.

– Igen, támogattalak, mert a barátom voltál. És azt akartam, hogy váltsd valóra az álmaid. De nem gondoltam volna, hogy ez azzal jár, hogy megváltozol. – Cami fülét megütötte, hogy a barát szónál a fiú múlt időt használt. Nem tudta eldönteni, hogy direkt, vagy az elfogyasztott alkohol mennyiségének köszönhetően – ami nyilván elég sok volt.

– Hogy én változtam meg? Iker mondd, te eszednél vagy? Kérdezz már meg bárkit, hogy vajon mennyit változtam! Kérdezd meg az öcséd, Rault, Beckst, Gutit… Akárkit. És ha olyan választ kaptál, hogy tényleg változtam, akkor majd beszélhetünk erről. – A lánynál teljesen elszakadt az a bizonyos cérna. Nem értette a fiút. Hiába tudta, hogy az alkohol beszél belőle, és józanon nem mondana ilyeneket, abban biztos volt, hogy ital nélkül is közel ugyanezen a véleményen lehetett a kapus.

– Igazán? Akkor mivel magyarázod azt, hogy mindössze egyetlen egyszer – karácsonykor voltál itthon, akkor is az első szóra, mint egy jól nevelt pásztorkutya rohantál vissza.

– Azért mentem vissza, mert nem csak az én állásom múlt rajta, hanem az egész csapat sorsa. És nem fogok szarban hagyni egy komplett csapatot, csak azért mert én a családommal akarok tölteni még egy napot. De érdekes módon, mikor néhány nappal később, szilveszterkor smároltunk semmi problémád nem volt. – Már Cami is vagdalkozott, és csak arra játszott, hogy valamilyen úton-módon megbántsa a fiút, de ugyanakkor tudta, hogy míg Iker számára mentségül szolgál, hogy részeg volt, ő nem fog tudni mivel takarózni.

– Ó nem tudom, ki akart rámászni kire, és ki állított le kit. Mellesleg fölösleges a vádaskodás, nem hatsz meg. Csak próbálod elterelni a szót arról, hogy amióta te lettél a Barcelona naaagy sztárja teszel magasról a régi életedre, a régi barátaidra. Lisával mikor beszéltél utoljára? És Crisszel? Na és mondd, Marisolt mikor hívtad fel utoljára? Esetleg Sarával beszéltél mostanában? Hát persze, hogy nem. Gondolkozz már, mielőtt beszélsz. Tudom, nagy kérés, de próbáld megerőltetni azt a csöppnyi agyadat. – A fiú hangja ismét csöpögött a gúnytól, és Cami szemébe könnyek szöktek.

– Rohadj meg, Iker Casillas! – ezzel a mondattal a lány kinyomta a telefont, és azzal a lendülettel földhöz is vágta, majd arcát a kezébe temetve hátát a falnak vetette és a földre csúszva sírni kezdett.

Nem tudta, meddig ülhetett kint, mikor megérezte a köré kulcsolódó karokat. Legszívesebben felordított volna, ahogy eszébe jutott az emlék, amely kísértetiesen hasonlított ehhez. Amikor Fernando miatt sírt már Barcelonában, és a kapus utána repült, csakhogy vigaszt nyújtson neki. A különbség csupán annyi volt, hogy akkor Iker vigasztalta, most pedig épp ő volt a könnyek okozója.

– Shh. Ha ekkora görény, nem érdemli meg, hogy könnyeket ejts érte. – Cami legnagyobb meglepetésére Leo hangját hallotta meg.

– Ha-hallottad a-amit be-beszéltü-ünk? – Könnyes szemekkel nézett fel az őt ölelő argentinra.

– Nem. De el tudom képzelni, hogy miket vágott a fejedhez. Háromnegyed órával az után hívtad vissza, hogy ő keresett. Ez pont elég idő arra, hogy az ember a sárga földig igya magát.

– De i-igaza va-an. Té-tényleg e-elhanyagoltam a ré-régi ba-barátaim.

– Cami. Csak bűntudatot akar ébreszteni azzal, hogy értelmetlen dolgokat vág a fejedhez. Ismer, és tudja a gyengéidet. Úgyhogy gyere be, és ne foglalkozz többet azzal a faszfejjel. – Leo felhúzta a lányt a földről majd segített neki bemenni a lakosztályba, ahol a lány egyből végignyúlt az ágyán és nem szólt egy szót se senkihez.

*

Amikor Iker meglátta a kijelzőn villogni Cami nevét, tudta, hogy élete egyik legnagyobb – ha nem A legnagyobb – hibáját követi el azzal, ha felveszi. Mégis, a benne dolgozó alkohol arra késztette, hogy fogadja a hívást, és kössön bele Camila minden egyes szavába.

A beszélgetés befejezését követően az elégtétel mellett érzett mást is… bűntudatot. Tudta, hogy nem kellett volna azokat a dolgokat Cam fejéhez vágnia, hiszen a lány csak a dolgát végezte, és az, hogy Barcelonában teljesen leterhelik, várható volt. Mégis kezdetben jó ötletnek tűnt felhánytorgatni a lánynak a hibáit, aztán később már… gyávaság lett volna kihátrálni a beszélgetésből.

Miután a hívás szétkapcsolt Iker a bárpultra helyezte a telefont és rendelt egy újabb vodkát.

– Nagyobb barom vagy, mint gondoltam. – Az eddig Iker mellett ülő Raúl szólalt meg, hogy szavait követően fejét ingatva ugorjon le a bárszékről. A kapus csak megvonta a vállát, jelezvén, nem érdekli, holott legbelül ő is érezte, a dolog a legkevésbé sincsen így rendjén.