22. fejezet | 2. rész

Sziasztok!

Már meg is érkezett a következő régi-új fejezet. És ezúton szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki feliratkozott a blogra, mert a héten elértük a 30-as feliratkozó számot! Köszönöm, szuperek vagytok! :) 
Puszi, D.

A csapatért bármit

Hetek, sőt, talán hónapok óta motoszkált egy gondolat Camila fejében, ami egyszerűen nem hagyta nyugodni. A Xavival való csúnya összezördülése pedig csak még inkább meggyőzte arról, hogy meg kell ezt lépnie. Nem tervezte nagydobra verni, csendesen akarta intézni, így közvetlenül ebéd után elment megejteni egy sétával egybekötött telefonálást. Tudta, hogy a klubjánál éppen edzőváltás van, és hogy a következő szezontól Guardiola veszi majd át a csapat irányítását, tehát mivel ismerte a katalán szakembert, az ő számát tárcsázta.
– Pep. Helló. Camila Sánchez vagyok – szólt a készülékbe, mikor hallotta, hogy a túloldalt a tréner felvette.
– Cami, mi újság? – érdeklődte kedvesen. Valahányszor találkoztak a lánnyal, Guardiola mindig rendes volt vele, ezért hamar belopta magát Cami szívébe. Talán ez volt az egyetlen ok, ami miatt nehezére esett kifejtenie a kérését.
– Nem sok – rázta meg a lány a fejét, noha az edző ezt nem láthatta. – Áll a bál a csapatnál. Mármint a válogatottnál, de jelenleg, ami azt illeti, már jó ideje, fasírtban vagyok a csapat – mármint a Barca – nagy részével. Nem tudom, mennyire ismered a Victorral való kapcsolatunk részleteit… – hagyta függőben a lány a mondatot, enyhén felvitt hangsúllyal.
– Hallottam róla, mi a gond?
– Azon a véleményen vagyok, hogy bármennyire is imádom a csapatot, szükségem van nekem is és nekik is arra, hogy távol legyünk egymástól. A srácok igen keményen bírálnak – nos, most már eljutottunk arra a szintre, hogy leginkább mindenért. És bár tűrőm, de nem hiszem, hogy ez előrébb vinné a csapategységét, és az eredményességünket.
– Hová szeretnél kilyukadni? – kérdezte az edző, de a lány hallotta a hangján, hogy pontosan tudja, hogy Cami hova akar kilukadni, csak az ő szájából szeretné hallani.
– El akarok menni. Fél vagy egy évre. Valahova, kölcsönbe. Ameddig lecsillapodnak a dolgok. – Először mondta ki a hangosan, és számár is meglepő módon, ettől valahogy megkönnyebbült.
– És miért nekem mondod ezt?
– Mert tudom, hogy egy hét múlva már hozzád kéne fordulnom, és már olyan vagy a csapatnál, mintha ténylegesen te lennél az edző. És mert megbízom benned.
– Abban tudok segíteni, hogy a kérésed továbbítom Laportához, illetve mondok egy listát, hogy kik azok, akik komolyan érdeklődtek irántad. – A katalán ezen mondatát hallva, nagyjából egy mázsás súly gördült le a lány szívéről.
– Köszönöm, nagy segítség volna.
– Tehát, érdeklődik a Chelsea, elég komolyan. – Cami bármibe le merte volna fogadni, hogy a kopasz edző arcán széles vigyor terpeszkedett, és ettől kedve lett volna bántalmazni a hajdani focistát. Guardiola ugyanis pontosan tudta, hogy a lány ki nem állhatja a londoni kékeket.
– Oké, akkor ugorjunk azokra, amik engem is érdekelhetnek – kérte.
– PSG, Milan, Arsenal, Bayern, Ajax – sorolta a csapatokat Pep. Cami az ötből hármat egyből kizárt, az ismeretségek hiánya miatt, így maradt a német és az angol klubcsapat. Pár pillanatig mérlegelt, majd talán másodszor az életében a szívére hallgatott, és rákérdezett arra, ahol úgy érezte, tényleg távol tudna maradni mindentől, ami a katalán csapathoz köti.
– A Bayern ajánlata mennyire komoly? – A lány egyetlen ellenérve az Arsenallal szemben az volt csupán, hogy tudta, ha odamegy Cesc-hez, azzal újabb ellentéteket szült volna. Így hát egy olyan bajnokságra esett a választása, ahol igencsak ritkák a spanyol játékosok – ezzel is egyel kevesebb támadási felületet nyújtva Xavinak. Az esetleges Basitan miatti piszkálódások pedig már hidegen hagyták. Számára igenis fontos volt az, hogy legyen körülötte olyan, akivel jóban van, akiben megbízik. És a német középpályás alig néhány nap leforgása alatt ilyen emberré vált.
– Amennyire szeretnéd. Igazság szerint bizonyos keretek között bármiben benne vannak, hogy odamenj. Elég rugalmasak, talán ők a legeltökéltebbek. – Cami nagyot sóhajtva lehunyta a szemét egy pillanatra. Tudta, hogy ez a döntése erősen kihatással lesz az életére, épp ezért nem akarta elsietni. Ugyanakkor tudta, ha túl sokáig ül rajta, nem meri majd meglépni.
– El tudtok intézni egy fél éves kölcsönszerződést úgy, hogy a két fél közös megegyezéssel rátoldhat egy plusz félévet? A fizetés nem érdekel, akármennyiért elmegyek, de maga a szerződés, elintézhető? – érdeklődte végül a lány, bár maga sem volt teljesen meggyőződve arról, hogy jól döntött.
– Amennyiben biztos vagy benne, hogy ezt akarod, igen, persze – felelte Guardiola, de a lány némi kételyt érzett a hangjában.
– Nem vagyok biztos, de majd az leszek. Emellett tudom, hogy ez a helyes.
– Rendben, akkor beszélek Laportával. El fog tartani a dolog pár napig, de szerintem meglesz.
– Köszönöm. És ugye tudod, hogy nem miattad jövök el, hogy imádnék veled dolgozni? – kérdezte a lány félve, mert tartott tőle, hogy felmerülhet az edzőben ez a gondolat.
– Ugyan már! – nevetett fel. – Fogunk mi még együtt dolgozni annyit, hogy bőven egymás agyára megyünk majd.
– Akkor jól van. Majd szólsz, ha bármit megtudsz? – kérdezte a lány megkönnyebbülten.
– Persze. De holnap után este már itt leszel, nem?
– Az attól függ. Holnapután már Spanyolországban leszek, az biztos. De ha nyerünk, egy napot maradok még Madridban, mert valakinél buli lesz. Ötletem sincs, kinél, de valahogy majdcsak lesz – nevette el magát Cami. Arra a bulira már jószerivel mindenki hivatalos volt, bár ugye nem terveztek előre – ettől függetlenül Iker és Sergio pincéjében is kartonszámra álltak a különböző piák.
– Rendben, akkor majd találkozunk valamikor, és ha tudok valamit hívlak. Add át a srácoknak, hogy sok sikert.
– Rendben, meglesz. Viszlát Pep. És… köszönöm – mondta a lány, mire a tréner halkan felnevetett.
– Nincs mit, Kislány. Majd beszélünk. Szia, Cami – szólt, majd sejthetőleg kinyomta a telefonját. Cami is a zsebébe süllyesztette a készüléket és elindult fel a szobájába Természetesen az összes szobatársa ott gyűlésezett, kiegészülve Cesc-kel, Daviddal és Pepével.
– Egy kérdésemre válaszoljatok csak, kérlek. A mi szobánk miért jobb, mint a tiétek? – A kérdést igazából mindhárom jómadárnak címezte, de ezúttal David érzett magában elég erőt a válaszadáshoz.
– Azért mert itt itt vagy te is. – A csatár arcán angyali mosoly ült, amitől a lány kénytelen volt elnevetni magát.
– Helyes válasz, Kölyök – vigyorgott Villára.
– Kölyök? Tudtommal én vagyok az idősebb – ráncolta amaz a homlokát.
– Ez a beceneved, nem? Zseni vagy, nem mondták még? – kérdezte Cami, miközben kacagva dobta le magát a kanapéra. A Peppel való beszélgetés jobb kedvre derítette, sokkal jobb kedvre. A tudat, hogy nem a Xavi és közte feszülő ellentét fogja tönkretenni a csapat lehetőségeit, megnyugtatta. Még akkor is, ha ehhez ideiglenesen Münchenbe kell költöznie. Szerette annyira a Barcelonát, hogy egy ilyen áldozatot meghozzon. Ráadásul a szemében annyira nem is volt áldozat, hiszen a karrierje szempontjából sem volt visszalépés, ráadásul Bastian miatt bízott abban, hogy a társaság is jó lesz.
– Egész eddig nem, de kösz a bókot, csajszi. – Csak vigyorgott, mint a tejbe tök, mire a lány finoman meglegyintette a karját.
– Jut eszembe. Te velem nézed a meccset a lelátón? – érdeklődte Davidtól.
– Ühüm – bólogatott a csatár. – Bár szívesen keseríteném a pasid csapatát egy-két góllal, de nem baj, ezt a felelősséget átruháztam Nandóra.
– Hé, Szemét vagy! Nem is a pasim – háborodott fel Cami, majd kissé nyugodtabban, szelíd mosollyal az arcán hozzátette: – Egyébként pedig én is örülnék, ha Villa-gólnak örülhetnék. Torresnek meg találj ki valamit, ami erősen ösztökéli arra, hogy betaláljon.
– Ó, ígérem, meglesz. – Villa arcára kaján vigyor telepedett, aminek láttán Cami elborzadva megforgatta a szemeit.
– Nem akarok tudni róla – emelte maga elé a kezeit, mintha azzal megvédhetné magát a focistákból dőlő hülyeségtől.
– Merre jártál, Cami? – huppant le Iker a lány mellé, aki a kérdés hallatán kissé megrezzent. Nem akarta ugyanis elmondani a kapusnak az eligazolásáról szövögetett terveit. Még nem. Nem a döntő előtt. Mert tudta, ha elmondja neki, ezen rágódna az egész meccs alatt. És hiába tartotta Cami a világ legjobb kapusának a barátját, tudta azt is, hogy Iker képtelen lett volna száz százalékosan a döntőre koncentrálni.
– Sétáltam – felelte a lány. Részigazság volt ez, és ezt Iker is sejtette. Aprót bólintva jelezte, hogy érti, és hogy szívesen meghallgatja majd a lányt, ha be akar számolni a sétáról.
A délutáni tréningre mindenki feszülten érkezett, és ennek meg is lett a böjtje, alig kezdték el a labdás edzést a bemelegítés után már ismét úgy kellett leszedni Xavit – ekkor éppen Torresről. Camilának dunsztja sem volt arról, miket vagdostak egymás fejéhez, mert távol állt tőlük, de annyira nagyon nem is érdekelte. Tisztában volt vele, hogy technikailag ő ott csak megtűrt vendég, akinek papíron nincs joga beleszólni a válogatott ügyeibe. Ugyanakkor tudta azt is, hogy a csapat nagy része elfogadja, mint embert, és mint focistát egyaránt. Így hát lépteit megnyújtva, a lelátóról lepattanó Villával az oldalán sietett az akkorra már a komplett keret alkotta körhöz.
– Mondjátok, teljesen elment a józan eszetek? Lehet engem nem szeretni, utálni, újjal mutogatni. Sőt, felőlem egymást is utálhatjátok. De könyörgöm, ne lássam, se én, se bárki más, aki ránéz a csapat játékára. Megértem, össze vagytok zárva egy hónapja, és már elegetek van abból, hogy nulla huszonnégy a másik arcát nézitek, de próbáljatok már meg egy kicsit gondolkozni. Azért jöttetek ide, hogy megnyerjétek ezt a kibaszott Európa-bajnokságot, nem? Ha így álltok neki, hogy szétveritek egymást a döntő előtti nap, szerintetek menni fog? Megsúgom, kizárt. Úgyhogy vagy tegyétek félre az ellenségeskedést még nagyjából egy napig, vagy ha nem megy, akkor hagyjátok a faszba az egészet, és menjünk haza. – Cami a kis monológja után körbenézett az arcokon, és a legtöbbjén felfedezni vélte a felismerés szikráját, és némi megbánást. De akadt egy kettő, aki konokul meredt a vakvilágba, elengedve a fülük mellett a lány intő szavait. Cami szinte meg sem lepődött azon, hogy Xavi is az utóbbiak között kapott helyet, ami viszont meghökkentette, hogy Víctor, aki természetesen szintén benne volt a buliban, Nandóval egyetemben lesütött tekintettel fürkészte a focipálya zöld gyepét.
– Köszönöm Cami, meglehetősen okosat mondtál a sok fafejű focistának – pillantott a lányra az időközben odaérkező Aragonés.
– Nem tesz semmit – vont vállat a barcelonai csatár.
– Épp ezért, Hernandez, Juanito, Navarro, Marchena, köszönöm a részvételt uraim, el lehet fáradni innen. Nincs szükség arra, hogy bárki bontsa a csapategységet. Tessék csak, arra van az öltöző. A viszont látásra, a vacsoránál találkozunk, természetesen, külön asztalt kaptok. – A négy focista, mint akit arcul csaptak állt ott, majd mikor leesett nekik a fémszázas, hogy Aragonés bizony nem viccel, halálra vált arccal ballagtak el az öltözők felé. – Úgy emlékszem, páros passzolgatás volt a feladat – szólt rá a többiekre az edző komoly ábrázattal.
A lány is elindult a többiek után, ám a tréner utána szólt: – Camila, várj! Ide tudnál jönni? – Bólintott, majd mielőtt elindult volna az őszülő tréner felé, még kérdőn ránézett az addig párjául szolgáló Ramosra, aki csak biccentett, hogy menjen nyugodtan.
– Köszönöm a segítséget Cami, remélhetőleg kicsit meghozza az eszüket a dolog. – Az edző arcán hálás mosoly ült, miközben beszélt.
– Ugyan már, nem tesz semmit. Értelmes, intelligens srácok, még ha nem is mindig látszik ez így. És előbb utóbb a hazaküldött négy jómadárnak is megjön majd az esze. – Igazság szerint maga Camila sem volt biztos abban, hogy Xavi képes-e túllépni a makacsságán, a csapat érdekét előtérbe helyezni, és közben túllépni önmaga korlátain. Csak reménykedni tudott benne, hogy így lesz. Már csak a válogatott érdekében is, mert a középpályás játékára égetően nagy szükségük lett volna, és ezt mindenki tudta. A lány tartott tőle, hogy maga a középpályás is.
– Remélem, hogy igazad lesz, Cami. De menj, mert a feladat rád is vonatkozik! – Nevetve kocogott vissza az Ikerrel labdázgató Sergióhoz.
– Na, mi volt? – érdeklődte a hátvéd csillogó szemekkel, mire a lány lemondóan megingatta a fejét.
– Osztod a véleményem, hogy ilyen mértékű kíváncsisággal Sergiót pár éven belül elveszítjük? – fordult vigyorogva a kapushoz, aki hangosan felnevetett. – Nem kell mindenről tudnod, Ramos. – Láthatóan lelombozódott, és a földet kezdte pásztázni, majd felpislantott Camira. – Jól van, jól van! Megadom magam, csak ne nézz ilyen éheztetett kölyökkutya tekintettel! – Elégedetten elvigyorodott, a lány pedig elismételte azt a két mondatot, amit Aragonéstől hallott.
Az edzésnek viszonylag hamar vége lett, így Cami arra jutott, hogy belefér egy telefon Bastiannak. Nem azt akarta elújságolni, hogy a következő szezontól a csapattársa lesz, addig semmiképpen sem, ameddig nem lesz biztos a dolog. Csak meg akarta érdeklődni, mi újság vele. Mert barátok között ez így szokás.
– Ugye tudsz róla, hogy az ipari kémkedést a törvény bünteti? – kérdezte nevetve Basitan, miután a tervezett kérdéseket feltette neki a lány.
– Héé! Én most nem, mint „spanyolok szövetségese” hívlak, hanem mint „Bastian barátja”. Szóval hátrább az agarakkal. – Cami mosolyogva válaszolt neki, mert tudta, hogy ő is csak viccelt. Amikor a némettel beszélt, valahogy minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. A problémák megszűntek, mert abban a biztos tudatban ringatta magát, hogy ameddig valaki olyan jó kedélyű és önfeledt tud lenni, mint Basti, addig semmi rossz nem történhet.
– De komolyra fordítva a szót, semmi különös, megvagyunk. Készülünk a holnapra. – A lány hallotta a középpályás hangján, hogy mosolyog.
– Az jó. Basti… Ígérd meg nekem, hogy holnap találkozunk, akármi legyen is a végeredmény, jó? – Fontosnak tartotta. Ha német vereséggel érne véget a meccs, akkor azért, mert ismerte már annyira, hogy tudja, megpróbálná magába fojtani az egészet. Ha pedig netalán valóra válna Cami legrosszabb rémálma, és a fiai elveszítenék a döntőt, akkor azért, mert tudta, azok után, hogy a fiúk lelkét rendbe szedte, szüksége lenne valakire, aki az övét is helyre teszi. És Bastian hiába volt ellenfél, a lány tudta, hogy nem dörgölné az orra alá, hogy kikaptak. Nem, ő ha Cami szükségét érezné, vele együtt ülne csöndbe burkolózva, addig, amíg túl nem tudja tenni rajta magát.
– Ígérem, úgy lesz, Kislány. – Pár szóban még megbeszélték, hogy hol is legyen ez a találkozó, mert abban mindketten biztosak voltak, hogy a döntő után nem lesz alkalmuk nem, hogy beszélgetni, de még csak összefutni sem, így megállapodtak annál a bárnál, ahol először találkoztak.
*
Az este gyorsan elröpült, és Camila annak őszinte reményében ébredt, hogy a mai nap csak jobb lehet a tegnapinál, és hogy estére elmondhatja magamról, hogy két volt barátja is Európa-bajnokká avanzsálta magát. Délelőtt már csak egy könnyű átmozgató edzése volt a csapatnak, ahol a lány legnagyobb meglepetésére mind a négy előző napi lázadozó is ott beszélgetett a többiekkel a busz mellett. Az ellentéteknek nyoma sem volt, így Cami rövid mérlegelés után arra jutott, hogy nem kell ő oda.
Visszaindult a szállodába, és útközben összefutott Aragonésszal. Lelkesen újságolta el az edzőnek a jó hírt, illetve azt, hogy ennek okán kihagyja az edzést. A szövetségi kapitány elmondta, hogy bár imádja Camit, az egykori legjobb barátja lánya, de ha nem ajánlotta volna fel magától, ő kérte volna meg, hogy maradjon távol az edzéstől. A lány mosolyogva nyugtatta meg, hogy semmi gond, és fölment a szobájába.
Hetek óta először kapcsolta be a laptopot, hogy körülnézzen kicsit az internetes hírek között. Bár semmi hivatalos nem jött nyilvánosságra, szinte minden jelentősebb hírportálon cikkeztek az eligazolásáról. Vagy legalábbis találgattak.
Lévén végre egy kis szabadidőhöz jutott, felhívta Leót, és megérdeklődte, hogy hogy s mint haladnak a felkészüléssel az előszezonra. Örömmel fogadta a spanyol lány hívását és egyből el is kezdte mesélni, hogy mit össze marhul az ott lévőkkel, köztük a legújabb nagy pajtijával, Bojannal. Cami megnyugodva konstatáltam, hogy a kölyök él és virul, és felkészült arra, hogy majd otthon beavassa abba, hogy Münchenbe megy. Tudta, hogy az argentin bár szomorú lesz, meg fogja érteni a döntését.
A délelőtt és a kora délután szinte elrepült a lány számára, csak arra figyelt fel, hogy a srácok szedik a cuccaikat, és indulnak a buszhoz, ami a stadionba repíti őket. Csontropogtató ölelést váltott az összes válogatottbeli barátjával, és parancsba adta nekik, hogy játsszanak jól, ellenkező esetben Madridig kergeti az egész bandát – a futó focistákat, autóval. Noha a fenyegetőzését egyikük sem vette komolyan, azért megígérték, hogy hazahozzák neki a kupát. Már csak azért is, hogy ne kelljen végigfutniuk cirka kétezer-ötszáz kilométert.
David maradt csupán Camival a szállodában, mondván ráérnek még elindulni. A lány felváltva izgult és pánikolt, közben pedig néha a készülődésre is időt szakított, mert tudta, hogy bármi legyen is a meccs vége, a szállodába már nem jönnek vissza aznap.
A nagy öltözködés közben eszébe jutott a Hanna húgának ígért meze is. A nála levő kettő közül elővette a hazait, a címer alá firkantottam a nevét, majd oda tolta David elé is.
– Egy aláírást kaphatok? – kérdezte a pösze csatártól, kezébe nyomva a filcet.
– Persze, nem is tudtam, hogy ekkora rajongóm vagy – szólt, miközben vigyorogva firkálta rá mezre a nevét. Egy laza taslit kapott az értelmes beszólásáért, persze kizárólag, miután befejezte a dedikálást.
– Nem nekem lesz, te nagyon okos! Egy kislánynak, aki állítólag az én, a Barca, és a spanyol válogatott legnagyobb rajongója. A nővérével találkoztam az előző meccsen, és ígértem neki egy mezt – magyarázta a dolgot a csatárnak, aki helyeslően bólogatott.
– Kedves gesztus.
– Kösz, tudom. – Egy gyors mosoly után a lány bevonult a szobájába, hogy összeszedje a cuccait.
– Szedelődzködj, aztán induljunk, mert nem akarok elkésni – szólt be az ajtón a csatár. Cami nagyot sóhajtva keresztbe dobta a vállán a táskát, és kisétált a nappaliban várakozó focistához.
– Mehetünk – mondta, majd David nyomában elindult az Ernst Happel Stadion felé, annak reményében, hogy az este folyamán egy fölényes spanyol győzelem szemtanúja lehet majd.

4 megjegyzés:

  1. Wáhh, már most várom a folytatást, pedig még csak ma tetted fel ezt a részt! :3
    A részhez nem nagyon tudok mit hozzátenni, csupán annyit, hogy nagyon imádtam. Kíváncsi vagyok, mit fognak szólni a fiúk Cami átigazolásához. Remélem, hogy a történet a spanyol válogatott oldala felé fog pozitívan billenni.
    Kíváncsian várom a következő részeket.
    Puszi. (:
    Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!
      Majd igyekszek vasárnapra kijavítani a következő részt, de hétfőn ZH-zok a tőlem legtávolabb álló tárgyamból, szóval inkább nem mondok biztosra semmit.
      Örülök, hogy tetszett a rész, hogy tetszik az egész történet. Nos, a srácok reakciója még kicsit odébb van, a következő fejezet egy az egyben a döntőről, és az azt követő ünneplésről fog majd szólni, de az azt követőben - vagy az az utániban - Cami lerántja majd a leplet a terveiről :) És annyit elárulhatok, hogy Cami nem hiába spanyol nemzetiségű, hiszen a szíve mindig oda húzza - etekintetben épp olyan, mint én :D
      A folytatás, ha minden jól megy, vasárnap érkezik! :)
      Köszönöm, hogy írtál :)
      Puszi, D.

      Törlés
  2. Szia! :))

    Tudod jól, hogy mennyire szerettem és szeretem ezt a történetet. Iker és Cami egész egyszerűen a kedvenc "együtt kéne lenniük, de nincsenek" párosom :D Az a furcsa és megfoghatatlan testvéri-baráti-se veled se nélküled kapcsolat, ami köztük van, csodálatos. Erre vágyik minden lány, még akkor is, ha veszekszenek, ha évekig nem is beszéltek, valahol mélyen belül biztos vagyok benne, hogy tudták, hogy számíthatnak egymásra.

    Xavi viszont egy bunkó. Sajnálom, Cami nem tökéletes, és tényleg néha úgy tűnik, mindenki gondját előbb akarja megoldani, mint a sajátját vagy a csapatáét (na, bagoly mondja, én is ilyen vagyok...), azért ezt nem érdemelte. Se Nandotól (akire még mindig haragszom....), se Victortól, se pedig Xavitól nem szolgált rá erre a viselkedésre. Viszont mivel azért mégiscsak a Bayern Münchenről és Schweinsteigerről beszélünk, én meg én vagyok, köszönettel is tartozom a srácoknak, amiért azon gondolkozik, hogy Münchenbe költözzön :D Mondanám én azt is, hogy hajrá Basti, de jajj, olyan régóta várok Ikerre és Camira, hogy most már tényleg jöhetne bárki, én akkor is nekik szurkolnék :D Kíváncsi leszek Iker reakciójára, mikor megtudja, mit tervez a lány :\ Nem hiszem, hogy repesni fog az örömtől, hiszen már a Barcelona-Madrid távolság is megtépázta a kapcsolatukat :( Remélem, megoldódik minden!

    Amúgy fun fact, hogy köztudottan nem vagyok egy Messi rajongó, de így, fiatal kölyökként egészen szimpatikus :) Maradhat ;)

    Nagyon-nagyon várom a folytatást! :)))
    Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!

      Igen, tudom, és még mindig rettenetesen örülök neki. Hát nem tudom van más, aki ennyire húzza-nyúzza a főszereplőik kapcsolatát, de örülök, hogy ők a kedvenceid :D Huh, én se tudtam volna jobban leírni a kettejük kapcsolatát, mint ahogy te tetted. :D Igen, nekem is minden álmom, hogy legyen egy Ikerem, aki bármikor ott van, mikor szükségem van rá :3 :D

      Utólag kicsit bánom, hogy nagyjából az összes Barcást - mindenkit, akit egyébként rettenet módon tisztelek - ennyire sztereotip, hülye bunkónak írtam le. De a lényeg a jellemfejlődés, és egyébként is tervezem majd idővel rendezni a sorokat. Majd, idővel :D

      Óóóó, hát ha haragszol Nandora, akkor őszintén remélem, hogy a következő fejezet majd egy kicsit kiengesztel, mert ott lesz ám majd Nando :D És igen, Camit gyakorlatilag mindenki jogtalanul bírálja, egyedül Víctor viselkedésének van némi alapja - vagy inkább indoka. De Cami túllépett a dolgokon, és jót tett nekem a szünet a történettel, mert egyrészt én is felnőttem, másrészt kicsit más szemszögből nézem már Camit, és így tökéletesen tovább tudtam fűzni a történetet (a történet elkövetkezendő egy évének a vázlata mély részletességgel meg is van már :D)

      Már nem emlékszem amúgy, hogy annak idején miért pont Münchenre és Bastira esett a választásom, mikor akkor még annyira nem csíptem őket - nagyot fordult azóta a világ :D. Mindenesetre utólag örülök, és annak is örülök, hogy te örülsz :D

      Ha szorgalmasan szurkolsz, még utóbb valami eredménye is lesz majd :P Egyébiránt nem lesz annyira rossz ez a München, mert Cami új barátai, majd alaposan felnyitogatják a szemét. Meg egy régi barát is ::D

      Fun fact, hogy már én sem igazán kedvelem Messit, de itt a történetben szeretem a karakterét, és tök nehéz lesz őt megtartanom olyannak, amilyen. :D

      Ahogy írtam, majd igyekszek hozni vasárnap, de nem ígérek semmit. Örülök, hogy várod, meg hogy itt vagy, és köszönöm, hogy írtál! :))

      Puszi, D.

      Törlés